Index Vakbarát Hírportál

Mourinhót várja vissza a Real

2018. december 20., csütörtök 10:31 | aznap frissítve

Ahogy arról kedden mi is beszámoltunk, José Mourinhót azonnali hatállyal kirúgta a Manchester United, munkáját pedig a szezon végéig Ole Gunnar Solskjaer veszi át. A portugál tréner nem zuhant meg a bejelentéstől, sőt, abszolút optimistán nyilatkozott a jövőjéről, aminek az is lehet az oka, hogy a Real Madrid állítólag lecsapna rá – írja az ESPN.

A jó emlékeket megtartom, és nem beszélek arról, ami a klubnál történt. Tudnék mondani pozitív és negatív dolgokat is, de ez nem én vagyok. A Uniteddel ennyi volt, de miért kéne nekem emiatt bárkivel megosztanom az érzéseimet? Vége van, ennyi

– mondta a portugál, hozzátéve, hogy sose szerette azokat az edzőket, akik otthagynak egy klubot, aztán arról beszélnek, hogy mi történt, meg hogy ki a hibás, ő csak le szeretné zárni a dolgot.

Mourinho azt is kiemelte, hogy rendkívül büszke, hogy a United edzője lehetett, és csakúgy, mint a korábbi csapatainál, itt is remek emberekkel dolgozott együtt, akik közül sokakkal életre szóló barátságot kötött. A tréner azzal folytatta, hogy reméli, a média tiszteletben tartja majd a döntését, és békén hagyják amíg vissza nem tér a futballhoz. Végül pedig azzal zárt, hogy 

boldog karácsonyt!

A nyilatkozatból is jól látszik, hogy a hatalmas egójú portugál továbbra is bizakodó a jövőjével kapcsolatban, és ha hinni lehet a híreszteléseknek, akkor erre minden oka meg is van. Spanyol lapinformációk szerint nincs kizárva, hogy Mourinho jövő nyáron visszatér a Real Madridhoz, ahol állítólag nemcsak Florentino Perez, a klub elnöke, hanem mindenki más is tárt karokkal várja őt.

Elsőre eléggé úgy tűnik, hogy a Realnál kollektív amnéziában szenvednek az emberek, más logikus magyarázat ugyanis nem nagyon van arra, hogy miért akarnák leigazolni azt az edzőt, aki szinte pillanatok alatt szétverte a saját maga által felépített 2011/12-es bajnokcsapatot, főleg úgy, hogy épp most adtak hároméves szerződést a leszereplő Lopeteguit váltó Solarinak.

Mindenesetre ha hinni lehet az El País értesüléseinek, akkor már eléggé előrehaladott állapotban van az újraegyesülés terve: mint írták, július elsejével neveznék ki, évente 20 millió euróért, és szabad kezet adnának neki az igazolások terén is.

Egyelőre nem tudni, hogy tényleg ez lesz-e a portugál jövője, az viszont biztos, hogy legalább egy ember biztosan nagyon örülne ennek, méghozzá a norvég miniszterelnök asszony. Erna Solberg még Solskjaer hivatalos kinevezése előtt gratulált Twitteren honfitársának, aztán gyorsan törölte is a bejegyzést, állítása szerint azért, mert rájött, hogy 

Mourinho előtt így megnyílt az út, hogy Solberg kedvenc csapatához, a Brannhoz menjen.

Persze csak viccelt - írta -, nyilván nem ez volt a törlés valódi oka, csak kicsit korai volt az öröme, a hivatalos bejelentés után újból gratulált is a norvégnak, és arra is megesküdött, hogy bármennyire is úgy tűnik most, nem ő mozgatja a szálakat Manchesterben.

Rovatok