Index Vakbarát Hírportál

Rebrov korábbi játékosát hozta el a Vidi elől a Fradi

2018. december 30., vasárnap 21:26

December 30-án este jelentette be a harmadik igazolását a Ferencváros: a téli szünetet az NB I. első helyén záró csapat Marten Wilmots és Nyikolaj Szignyevics után egy ukrán középpályással, Ihor Haratyinnal erősítettek.

A 23 éves játékos, akit a Zorja Luhanszkból igazolnak le, ukrán klubjában már játszott együtt a szintén FTC-játékos Ivan Petrjakkal, míg a Fradi jelenlegi vezetőedzőjével, Szerhij Rebrovval a Dinamo Kijevnél dolgozott együtt.

Haratyin iránt állítólag a Mol Vidi is érdeklődött, így komoly licit lehetett a játékosért. Az árát, illetve a szerződés részleteit nem közölte a Fradi honlapja, amely kiemelte, hogy az őszi szezonban 16 bajnokin 2 gólt szerzett ukrán csapatában, sőt, az Európa Ligában is klubja alapembere volt, az Athletic Bilbao ellen gólt is szerzett.

Rovatok