Index Vakbarát Hírportál

Bő tíz év munkája ért be Ronaldónak

2018. április 4., szerda 14:41

"Azt hiszem, karrierem legnagyobb gólját rúgtam"

– értékelt kedd este a Juventus–Real Madrid BL-negyeddöntő első meccse után Cristiano Ronaldo. 3-0-ra nyertek, ő pedig akkorát ollózott a második gólnál, hogy a labda védhetetlenül csapódott a kapu bal oldalába.

Hogy mennyire találta el, illetve mekkora gólt szerzett, két reakció érzékelteti:

Ronaldo különösen hálás volt utóbbi reakcióért, kezét a mellkasára téve köszönte meg a közönség elismerését már a pályán, majd nyilatkozatában is kitért a Juve-drukkerekre.

Ezzel együtt kicsit meg is könnyebbülhetett a szupersztár, ugyanis egy nagyon hosszú mondat végére sikerült pontot tennie. Aki régóta követi a pályafutását, alsó hangon tíz ollózós kísérletére tud visszaemlékezni különböző meccsekről, amikor vagy el sem találta el, vagy a tribünre/a kapus kezébe/fölé-mellé küldte a labdát. Már a Manchester Unitedben is próbálkozott. De – és ez nagyon ronaldós – nem adta fel, verte annak a bizonyos ketchupos üvegnek az alját, amíg kijött belőle az ollózós gól is a Realban. (Ronaldo egyik legnagyobb mondása, hogy a gól olyan, mint a ketchup, erőltetni kell, aztán egyszer csak megindul.)

Legutóbb pár hete próbált ollózni, sőt a válogatottban tavaly augusztus végén már be is talált így, igaz, az nem volt ennyire nehéz és szép, nem teljesen a klasszikus mozdulatot csinálta meg.

C. Ronaldo ollózós gólja Feröernek 2017-ből

Klasszikus olló volt viszont egy jó tíz évvel ezelőtti gólja a portugáloknál, mikor magának tette fel a labdát, csakhogy azt meg a bíró valamilyen kitalálhatatlan indokkal nem adta meg. (Valószínűleg nem látták bent, az is klasszikus.)

Cristiano Ronaldo érvénytelen olló Azerbajdzsán ellen úgy 10 éve

Kedden végre a Realban is összejött neki, és nem tudni, mennyiben járult hozzá ehhez, hogy a 33 éves csatár hétfőn, a Real meccs előtti edzésén, ami szintén a Juve-stadionban volt, gyakorolta az ollózást. Az egyik képügynökség fotósa elkapta a pillanatot, bár azt nem tudjuk, az a labda hol végezte:

Csak néhányan vagyunk képesek ilyesmire

– ez már az angol válogatott csatár, Peter Crouch értékelése a Twitterről a Ronaldo-olló után.

Emlékezhetünk, a majd két méter magas és nagyon vékony futballista három gólt is ollózott karrierje alatt. Pedig világklasszis nem volt, bár 2006 körül, a Liverpool játékosaként világklasszis formát mutatott. De mi is kell akkor ahhoz, hogy valaki gólt tudjon ollózni?

Mindenek előtt tökéletes passz, illetve az, hogy tökéletesen érkezzen a labda az ollózós kapásmozdulatra. Ronaldónak Daniel Carvajal, a jobbhátvéd adta az asszisztot, a labda hibátlanul hullott, emiatt is tudta tökéletesen eltalálni.

A pillanatról készült fotók láttán azon tanakodtunk a szerkesztőségben, milyen magasról rúghatta el a labdát a gólszerző, merthogy eszméletlen magasról, az biztos. A két madrid újság, az AS és a Marca is kiszámolta (vagy megtippelte): előbbi szerint 2 méter 23 centire, utóbbi szerint 2 méter 38 centire lendült Ronaldo jobb lába.

Hogy szemléltessük, egy pesti panelban a belmagasság 2 méter 60 centi, vagyis egy átlag nappaliban még épphogy meg tudta volna csinálni. A futballkapun a keresztléc pedig 2 méter 44 centi magasan van, majdnem arról is le tudta volna ollózni a labdát.

33 évesen ilyen fizikai teljesítmény bámulatos, és ez megint csak nagyon ronaldós dolog: olyan fizikuma senkinek nincs, mint neki, mivel senki nem dolgozik rajta annyit, mint ő.

(A lefújás után Ronaldót egyébként doppingtesztre vitték, az olaszokat ismerve talán nem is véletlenül.)

Amit Zidane hozzátesz, az az, hogy vigyáz is Ronaldóra. A Real-keret olyan erős, hogy kisebb meccseken ki tudja váltani a portugált, így ő az utóbbi két évben nagyjából csak heti egy meccset játszik a korábbi kettő helyett.

Szombaton Las Palmason volt jelenése a Realnak bajnokin, Zidane el se vitte Ronaldót – ahogy Marcelót, Kroost és Ramost sem –, ami sztárja és az egész Real Madrid szenzációs formájának is az egyik kulcsa. Pihent, pihentek voltak kedden a Juve ellen, ami szombat este a Milan ellen izzadt bajnoki rangadón legjobbjaival.

Az ollózás egyébként már családi hagyománynak tűnik Ronaldóéknál, nézzük csak meg a kisfiát, mit csinált, amikor az egyik Real-meccs előtt a jobbszélső, Lucas Vázquez felívelte neki a labdát:

 Kérdés, hogy a siker után hogy áll az ollózásokhoz Ronaldo: megelégszik vele, hogy sikerült, vagy még többet fog próbálkozni. Zlatan Ibrahimovic motivációs beszéde után inkább utóbbira tippelnénk.

Rovatok