Index Vakbarát Hírportál

A Juventus-elnök máris videóbíróért kiált

2018. április 11., szerda 23:31

Szinte le sem fújták a drámai véget érő visszavágót a BL-negyeddöntőben a Real Madrid és a Juventus között, amikor az olaszok elnöke, Andrea Agnelli máris hevesen követelte a videóbíró bevezetését a Bajnokok Ligájába. Agnelli arról beszélt, hogy csúnyán elbántak az olasz csapatokkal, a Milannak, a Lazióval és a Romával is – talán azért, mert a játékvezetői bizottság feje olasz, és ezzel kompenzáltak, hogy nehogy azt gondolják róluk, nem pártatlanok –, és ha van megfelelő technológia a hibák kiküszöbölésére, akkor azt használni kellene. Azt is felvette, hogy a bíróelnököt legalább ötévente cserélni kellene(, bár lehet, hogy Pierluigi Collina helyett nem találnának alkalmasabb embert).

Agnellinek akkor is igaza van, hogy nincs az a technológia, ami megmentette volna csapatát szerda este Madridban, a 93. percben kiharcolt büntető ugyanis teljesen jogos volt. Íme:

Igaza van viszont abban, hogy ha létezik a bírókat segítő technológia, akkor teljesen nonszensz, hogy egy BL-negyeddöntőben ennyire kritikus pillanatban az nem áll a bíró rendelkezésére, és egyetlen pillanat alatt kell döntést hoznia, lehetőleg hibátlant. A Lucas Vázquez által kiharcolt, majd Cristiano Ronaldo által értékesített tizenegyes (szinte biztosan) nem változtatott volna a dolgokon, de mindkét fél – főleg az olaszok – nyugodtabb lenne annak tudatában, hogy pár perc videóelemzés, visszatekerés, több szög megnézése után jött a sorsdöntő ítélet, nem egy pillanatnyi mérlegelés alapján.

Az UEFA február végi közgyűlésén erősítette meg, hogy a 2018-19-es szezonban sem vezetik be a videóbírót a sorozatban, miközben a világbajnokságon például már ott lesz a technológia a bírók segítésére.

Rovatok