Index Vakbarát Hírportál

A Liverpool előnye lehet, hogy szinte minden a Real mellett szól

2018. május 26., szombat 11:02

A Real Madrid háromszor, a Liverpool kétszer tért csalódottan haza egy BL-döntőről. Szenvedéllyel teli meccs lesz este 20.45-től, nagy sebességgel. Az Index is közvetíti, nézze nálunk.

Volt olyan időszaka a Bajnokok Ligája elődjének (Bajnokcsapatok Európa Kupája), amikor egy gólért imádkoztak a drukkerek: 1976 és 86 között 8-szor 1-0-s eredmény született.

Most ellenben sokkal inkább az a kérdés, hogy 4 vagy inkább 5 gól születik, ismerve a két bejutó csapat a Real Madrid valamint a Liverpool idei támadási hatékonyságát.

Szinte elképzelhetetlen, hogy 1-0-s eredmény szülessen, mint a két klub legutóbbi döntőjén 1981-ben.

A spanyolok azon kívül még két finálét buktak el, a BL-rendszerben viszont még egyet sem. Fernando Morientes idézte fel úgy az 1998-as döntőt, amikor a jelenlegi edző, Zinedine Zidane épp az ellenfélnél, a Juventusnál játszott, hogy azért volt rajtuk nagy nyomás, mert 32 éven át a Real hiányzott a legrangosabb döntőből.

„Azon viccelődtünk egymás között, jó lenne végre, ha a gyerekek színesben is látnának egy sikert, mert Puskást, di Stefanót, Gentót csak fekete-fehérben élvezhették, és az már nagyon régen volt.”

A Real a hosszú böjt után 20 év alatt hatszor emelhette magasba a trófeát, ezzel összesen 12 győzelme van, és a tizenharmadikra készül szombat este Kijevben. A színesben elért győzelmek most kerülhetnek fölénybe. 

A spanyolok 2012-ben ebben a stadionban iskolázták le az olaszokat (4-0) az Európa-bajnokságon, nem véletlenül mondta Sergio Ramos, neki kiváló emlékei vannak, és reméli, hogy még annál is jobban szereti Ukrajnát, mint eddig szerette.

Kifejezetten érdekesen beszélt a meccs előtti sajtótájékoztatón, amikor szóba került, mekkora ambíció van még benne, bennük.

„Mintha még sohasem nyertünk volna semmit, úgy készülök. Mintha az első döntőm lenne. Teljesen mindegy, mi volt a múltban. Éhesek vagyunk. Nem számít, hogy zsinórban háromszor nyerhetünk, egyébként is nagy a becsvágy bennünk" – magyarázta a 32 éves védő, akinek szombat este pontosan annyi BL-sikere lehet, amennyi spanyol bajnoki aranya. Négy.

Marcelo neve hangzott talán el legtöbbször a döntő előtt, a rivális edzője, Jürgen Klopp sokszor kiemelte, hogy azon az oldalon van esélye a Liverpoolnak, mert ha a brazil a támadások segítése után elölragad, akkor az idén klasszissá emelkedő egyiptomi Szalahnak van esélye elfutásra, jó beadásra, lövésre.

A balhátvéd udvariasan azt mondta, tiszteletben tartja a német tréner véleményét, ő pontosan tudja, mi a dolga, és mikor mehet előre, illetve, mikor tilos.

„Nem egy embert kell legyőznünk, Szalahot. Nem is hármat, a kétségkívül jó formában lévő támadóhármast, vagyis Manét és Firminót. Tizenegy ember lesz az ellenfelünk, ezt nem szabad elfelejtenünk egy pillanatra sem.”

A Liverpool 5-2-re áll a döntőkben, 2007-ben veszített, 2005-ben nyert utoljára.

Az angolok értek valamelyest könnyebb úton Kijevbe, bár nekik is két bajnokot kellett félrelökniük. A portugál Porto, az angol bajnok City valamint az olasz harmadik AS Roma került az útjukba. A Real kiütötte előbb a francia (PSG), majd az olasz (Juventus), az elődöntőben pedig a német bajnokot (Bayern), vagyis három nagy liga legjobbja hajtott fejet előttük.

A Juventus és a Bayern ellen sem panaszkodhattak a bíráskodásra, és az UEFA vezérkara és bírói kara most azért fohászkodik, hogy ne legyen semmi probléma a döntőben, és igazságos, mindkét csapatnak maximálisan elfogadható eredmény szülessen, ne támadja utólag senki a szerb Milorad Mazicot.

Ha a Juventus ellen nincs az utolsó utáni pillanatban megítélt és értékesített tizenegyes, akkor megszakadt volna a Real nagy sorozata. Így azonban a

49. BL-meccsén lehet eredményes szombat este, ami félelmetes szám

Ronaldo és Szalah egyaránt 44 gólt jegyzett eddig ebben a szezonban, nagy kérdés lesz, melyikük mozdul el egyel vagy kettővel. Ronaldo ötödször nyerhet, csak a realos Gentónak van több, eggyel. Szalah először alkothat igazán maradandót.

A döntő azonban várhatóan nem kizárólag róluk szól majd, hanem a középpályáról. Abban a csapatrészben pedig a Real egyértelműen fölényben van, Casemiro, Kroos és Modric összeszokott, páratlan triót alkotnak. Amikor Zidane zsenialitásáról szoktak beszélni, akkor többnyire Casemirót emelik ki, milyen remek érzékkel talált rá. Ráadásul nagyon jól is illik a másik kettőhöz.

Az angol középpályásoknak (Milner, Henderson, Wijnaldum) nem kis feladatuk lesz, valahogy előre kell juttatniuk a labdát. Ha ezt pontosan teszik, jól szolgálják ki a nagy triót, meglephetik az ellenfelüket. 

A Liverpool helyzetkihasználása döntő lesz. A Bayern ugyanis 70 kisebb vagy nagyobb helyzetet alakított ki – Németországban hagyományosan így számolnak -, és ebből mindössze három gólig jutott a két meccsen. Érdekesség, az előző hat BL-sikerénél a Real mindig kivert német csapatot, amire jó előjelként tekintenek, de nyilván nem kell következtetéseket levonni belőle.

Ha az angolok belövik első helyzetüket, akkor akár a régi idők nyílt fociját is láthatjuk, nagyon sok támadással, nagy sebességgel. A Real nem szokott kétségbe esni, ha hátrányban van. Mert ott van a fejekben a tudat, egyet mindenképp lőnek. 

Zidane természetesen semmilyen konkrétumot nem mondott arról, hogy az Isco-Bale-Benzema trióból kit fog leültetni. Pedig valakit le kell.

A BBC idén a BL-ben még nem volt egyszerre a pályán, lehet, hogy most fogja meghúzni ezt a francia edző. Mégis inkább az a valószínű, hogy Bale és Isco lesz a csapatban, Benzema pedig nem.

Ronaldo a tavalyi döntőben kiemelkedően játszott, két éve semmit nem csinált, mégis ő volt a címlapokon, mert bevágta a mindent eldöntő tizenegyest az Atleticónak.

Most elég lesz tőle 140 százalék, mosolygott Zidane, nem kell a 150 százalék, amit ilyen fontos meccseken ki szokott önmagából hozni. Az ilyen meccsek, az ekkora tét élteti, vázolta fel az edző, ami egyáltalán nem meglepő.  

A spanyol lapok sokat elemezték, hogyan tartotta és lendítette ilyen jó formába a portugált az edzője. Az egyik racionális feltevés, megtiltotta az indokolatlanul hosszú sprinteket neki. Támadásban felejtse el, hogy folyamatosan 50-60 métereket fut rövid időn belül. Ha pedig védekezik, akkor 20 méternél többet semmiképp se sprinteljen. Vagyis, olykor helyezkedjen ésszel, nem bízzon mindent kizárólag a lábaira.

A Real játéka már nem is szól annyira róla, mint évekkel ezelőtt. Nem viszi fel annyiszor a labdát, látszólag kevesebbet vállal, de a kapu előtt természetesen életveszélyes, még ha a bajorok ellen nem is volt az, maximum háromszor került komoly helyzetbe.

A Liverpool előnyt húzhat abból, hogy szinte minden a Real mellett szól.

Zidane persze arról beszélt, nincs favorit, 50-50 az esély. Egyszerű a képlet: a Liverpool sebet akar ejteni rajtuk, ők is kárt akarnak okozni bennük. Ezért lesz utánozhatatlan meccs, mert tele lesz szenvedéllyel.

Az esélytelenek nyugalmával mégis az angolok érkeznek, és nyilván abban bízva, hogy a védelmük - Dejan Lovrennel az élen - a legjobb napját futja, emellett szerencséjük is lesz.

Kloppnak ritka fontos feladata lesz, hogy elhitesse a játékosaival, a döntőrutin, ami sok esetben igen meghatározó, ezúttal nem lesz az. A Liverpoolból senki sem játszott ehhez hasonló hangulatú meccset még eddig, és ez inspirálóan kell, hogy hasson rájuk. Úgy véli, benne van a klub DNS-ében, hogy nagy dolgokat hajtson végre.

Klopp 2013-ban a Dortmunddal már veszített döntőt, Zidane még nem. Három BL-t vagy BEK-et még senki sem nyert zsinórban, neki ez lényegében pályakezdő edzőként összejöhet. Bob Paisley (Liverpool) és Carlo Ancelotti (Milan és Real) tudott eddig egyáltalán háromszor nyerni a szakvezetők közül. Ebbe a körbe robbanhat be azonnal a francia.

A BEK-korszakban volt utoljára triplázás (Bayern 1974-76), a Realnál ez is megvalósulhat. Feltéve, ha a Liverpool nem gyűjti be a hatodik trófeáját.

Borítókép: A Liverpool játékosai a Kijevben tartott edzésükön 2018. május 25-én. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Rovatok