Index Vakbarát Hírportál

Sose volt még ilyen interaktív futballtorna az Indexen

2018. június 14., csütörtök 13:46

Délután 5-kor az Oroszország–Szaúd-Arábia mérkőzéssel kezdődik a 2018-as futball-világbajnokság, ami külön mellékletet kapott az Indexen. Ennek használatához adnánk segítséget néhány újdonság bemutatásával.

Akit csak, vagy főleg a vb érdekel a következő egy hónapban, az a címlapi fejlécből, vagy a kiemelt címkék közül a FUTBALL-VB-re kattintva érheti el a világbajnokságot – a fejlécről később is ejtünk pár szót. Kattintás után egyből a vb-melléklet cikkoldalnál találja magát, legfelül a kiemelt cikkek, alatta az összes világbajnoki tartalom fogadja az olvasókat.

Rögtön mellette van egy fül a vb összes meccsével, azok időpontjával - már most halaszthatja a grillpartit, ha kiemelten fontos meccset ütne. A FIFA gondolt végre a gyerekekre is, az esti meccset megnézhetik, nem úgy Brazíliában. 

Az adott mérkőzések indulásáig a csoportok állása böngészhető, de amint megkezdtük egy mérkőzés közvetítését, illetve a meccs felvezetését, a párharc kattintható linkké alakul. A lefújás után pedig a közvetítés helyett már az összefoglalóra visz az egyes meccsek linkje.

A csapatok fül alatt értelemszerűen a 32 részvevő ország válogatottját találják. 12 kiemelt országról – Anglia, Franciaország, Kolumbia, Horvátország, Argentína, Portugália, Uruguay, Oroszország, Németország, Spanyolország, Brazília és Belgium – hosszabb bemutatót is írtunk, de a többieket sem hanyagoltuk el, a pontos kereteket és a csapatok statisztikáját itt is megtalálja. Sőt, a játékosok nevére kattintva az idei világbajnokságon mutatott teljesítményük is kiderül, persze csak az első lejátszott meccs után. Itt találják a 23 fős keretbe került játékosok magasságát, súlyát és életkorát is.

Az eredmények fül a csoportkör végéig a csoportok állását mutatja, a nyolcaddöntők kezdetével felülre kerül majd az egyenes kieséses szakasz ágrajza, hogy mindig az aktuális meccseket tudják követni.

A helyszínek alatt a 11 város 12 stadionjának bemutatóját találják, a legfontosabb adatok (átadás éve, férőhely, építési költség) mellett a stadion érdekességével és az épületet bemutató galériával.

Persze nincs vb jósolgatás, jelen esetben tippjáték nélkül sem. A jóspolipok helyett most interaktívan játszhatja végig a világbajnokság menetét, elég csak megadni, hogy az adott csoportokból melyik két válogatottat gondolja továbbjutónak, onnan pedig már az egyenes kieséses párharcok jönnek. Csodával határos módon Panamát hozta ki vb-győztesnek, tippjében pedig 100 százalékig biztos? Ossza meg ismerőseivel is, hogy július 15-én bizonyítékkal a kezében henceghessen, hogy bizony előre megmondta Panama mennybemenetelét.

Soká kezdődik a következő meccs, vagy épp szünnap van a vb-n? Böngéssze az eddigi tornák történelmét 1930-tól a 2014-es német sikerig és brazil rémálomig.

Ne csodálkozzon az utolsó fülön se, nem tévedtünk el, és váltottuk valóra Csányi Sándor és Orbán Viktor álmát egy alternatív univerzumban: a vb-mezőnybe raktuk a magyar válogatottat. A magyarok címszó alatt azokról az edzőkről emlékezünk meg, akik valaha nagyot alkottak, miközben itthon alig tudunk róluk valamit. Portugália futballjának felépítése nem ment volna nélkülünk. Brazíliában, Argentínában is alkottak, a svédek is sokat köszönhetnek nekünk. És ilyenkor jó visszagondolni arra, hogy a stadionok mellett az edzők szellemi képességeit is építgetni kellene, de mintha erről a fontos lábról elfeledkeztek volna. Pedig futballkultúra tudáshiányos edzőkkel nem lesz itthon.

Ugyanitt találja majd azt is, hogy Mezey Györgyöt nem a hőség ítélte halálra Mexikóban, hanem valami egész más. De arról se feledkezünk meg, hogy a kis országok közül csak kettő van előttünk az örökrangsorban.

Minden, ami fontos, a fejlécben

A világbajnokság végéig a fejléc segít az eligazodásban, megtalálja itt az aktuális nap mérkőzéseit, ahogy az adott naphoz tartozó percről percre hírfolyamunkat is, ha az érdekességeket, és egyéb híreket keresné.

Már a mérkőzés kezdete előtt szolgálunk alapadatokkal, a kezdés után pedig a fő események már ránézésre is láthatók lesznek, így a mérkőzés állása, a mezőnyfölény alakulása, a cserék, sárga és piros lapok, hogy egy pillantás alatt képbe kerülhessen.

A mérkőzések fölötti sávban, az élő percről percre a napi hírfolyamra visz, ahol az adott nap minden érdekességét megtalálja.

Az igazi buli a sípszó után indul

A mérkőzések közvetítését a 2018-as világbajnokságon a Sportradar segítségével csináljuk, a szöveges közvetítés fölött mindent megtalál, amit az adott mérkőzésről tudni érdemes. Az indulásig általános adatokat közlünk, de a Sportradar segít megtippelni a végső győztest is – nem árt figyelni a grafikák alatti plusz sávokra, a rendszer ugyan magától pörgeti az információkat, de tetszőlegesen is kattinthatók a plusz információt rejtő ablakok. A két csapat eddigi formáját és az egyes sorozatokban mutatott teljesítményét is meg tudják nézni – az alsó sávokra kattintva külön is vizsgálható a két részvevő ország.

A valódi izgalom persze a kezdőrúgással jön el. A mérkőzés alatt a fentiek mellett követheti a támadásokat, élőben böngészheti a meccs statisztikáit, megnézheti egy idővonalon a legfontosabb eseményeket (balra fent a kis gomb megnyomásával a legeslegfontosabb eseményekre is szűkítheti az idővonalat, ha nem érdekli minden egyes bedobás vagy szabadrúgás.

A kezdőcsapatok fülön a kezdő tizenegy kihirdetése után felállással együtt kapja meg a huszonkét játékost, de ha már előre azon izgul, hogy ki segíthetne kedvenc csapatán a 76. percben 1-2-es hátrányban, az alsó gombok segítségével a cseresort is átfuthatja.

Rovatok