Index Vakbarát Hírportál

Jól vizsgázott a vb az első agyrázkódás-gyanúnál

2018. június 16., szombat 09:57

A 2014-es világbajnokság döntőjében a német Christoph Kramer az argentin Ezequiel Garayjal ütközve kapott agyrázkódást, később elárulta, hogy a fejsérülés után arról kérdezgette a játékvezető Nicola Rizzolit, hogy a vb-döntőben játszik-e. Később ugyan lecserélték, de önmagában már az is súlyos mulasztás volt, hogy visszaengedték a pályára.

Ahogy több más esetben is mulasztás történt, legalábbis elég sok agyrázkódás-gyanús eset volt az akkori vb-n.

Az oroszországi torna az eddig lejátszott négy meccs alapján viszont jól vizsgázott, vagy legalábbis jól indított ezen a fronton, a marokkói Nordin Amrabatot ugyanis erőszakkal tartották a pályán kívül, amikor látták nála, hogy nagy a baj.

Amrabat az Irán elleni csoportmeccs 73. percében esett nagyot, lefejelte a talajt, és ahogy talpra segítették, egyből látszott, hogy nagyon nincs rendben, és nem tud visszaállni a játékba. Csakhogy Amrabat szeretett volna tovább játszani, úgyhogy úgy kellett visszafogni, nehogy pályára lépjen. Viszonylag hamar sikerült meggyőzni, és sikerült leültetni, majd szinte azonnal utána le is cserélték – öccse, Szofjan Amrabat váltotta.

Rovatok