Index Vakbarát Hírportál

Aki még nem szurkol Mexikónak, azt meggyőzzük!

2018. június 17., vasárnap 19:27

A mexikói futballválogatott meglepetésre 1-0-ra legyőzte a vb-címvédő Németországot első meccsén, és ezzel remek helyzetbe kerültek a csoportban. 

A mexikói szövetségi kapitány, Juan Carlos Osorio szerint a mostani győzelem egyben azt jelenti, hogy a futballjuk jövője fényes, van mire építeni. „Minden tiszteletem a németeké, de az első félidőben mi voltunk a jobbak. Tegnap a védekezést gyakoroltuk az edzésen a középpályásokat bevonva, majdnem ennek köszönhetően szereztük a második gólunkat. Mexikó előtt fényes jövő áll, nagyon elégedettek vagyunk a helyzetünkkel. Visszafogottan, de megünnepeljük ezt az eredményt, aztán folytatjuk a munkát. Ezt a nagy győzelmet az ideutazó szurkolóiknak ajánljuk és a stábtagoknak. Azok, akik még nem szurkolnak nekünk, majd meggyőzzük őket is!”

Osorio a sajtótájékoztatón elmondta, nagyon magas szinten futballoztak a játékosai, harcosak voltak, fegyelmezettek egy világbajnok csapat ellen.

A győzelmet érő gólt szerző Hirving Lozano is a szurkolókat és a csapattársakat emelte ki. „Elégedett vagyok, a szurkolóknak köszönhetően nyertünk, és a csapattársaim is nagyon jól dolgoztak, ez a győzelem a kemény munka eredménye. A félidőben az edző azt kérte, folytassuk, ahogy eddig játszottunk."

Nem ez a legnagyobb védelme a mexikói válogatott történetnek, mondta, de az egyike a legfontosabbnak, és a lényeg, hogy jól kezdtek a tornán. „Nekem biztosan ez a legnagyobb gólom pályafutásom során” - tette hozzá.  

A vesztes németek edzőjén, Joachim Löwön látszott, hogy megviselte a mérkőzés. „Csalódottak vagyunk, nem ehhez vagyunk hozzászokva. Eddig mindig nyertük az első meccseinket, de bármikor közbejöhetnek nehézségek, le kell vonni a következtetéseket” - kezdte.

Löw elismerte, hogy az első félidőben pocsékul futballoztak, nem tudták a saját játékukat hozni, nagyon sokat kellett rohangálniuk, sebezhető volt a csapata a sok elvesztett labda miatt. A második félidőben nagyobb nyomást helyeztek az ellenfélre, voltak is lövéseik, viszont semmi sem akart bemenni, és időnként a futballistái is türelmetlenek voltak. Nem azon múlt a meccs, hogy nem voltak elég jó erőnlétben - mondta. 

"Az ellenfél nagyon közel állt a mieinkhez, ez nehézzé tette a dolgokat. Nem mentünk jól bele az egy az elleni párharcokba, és időnként hanyagok voltunk" - kritizálta saját csapatát Löw, aki innentől a hátralévő két meccsre szeretne koncentrálni: Svédország és Dél-Korea ellen lépnek még pályára. 

Rovatok