Index Vakbarát Hírportál

Hazarepülhetett Moszkvából az előállított brit melegjogi aktivista

2018. június 18., hétfő 13:54

Elég könnyű őrszobára kerülni Oroszországban egy egyszemélyes tiltakozóakcióval is, legalábbis a vébé alatt. Ez egyébként nem bejelentésköteles, de most érvényben van a tavaly hozott elnöki rendelet, amely mindenféle utcai tiltakozó akciót lehetetlenné tesz, egészen július 28-ig.

Ezért állították elő a 66 éves, Peter Tatchellt, aki a világbajnokság idején tiltakozott Moszkvában a melegek csecsenföldi üldöztetése ellen. (Több beszámoló is jelent meg arról, hogy az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságban indoklás nélkül kerülnek fogdába és vetik alá kínzásoknak a melegeket. Ramzan Kadirov szerint a beszámolók hazugságon alapulnak. A csecsen elnök azzal érvel, hogy a muszlimok között egyébként sincsenek melegek.)

Tatchell június 14-i egyszemélyes tüntetését a Kreml közelében, a Manyézs téren tartotta. Zsukov marsall szobránál állva akasztott magára angol nyelvű feliratot a csecsenföldi üldöztetésről, nem sokkal később azonban a rendőrök elvitték a helyszínről.

A szabálysértés miatt június 26-án ugyan bíróság előtt kéne megjelennie, ennek ellenére hétfőn gond nélkül elhagyhatta Oroszországot, a Moszkvából Londonba tartó géppel.

Az ausztráliai születésű Tatchell régi emberi jogi aktivista, 19 éve már Robert Mugabe ellen tüntetett, tiltakozva a zimbabwei diktátor ellenzéket bebörtönző gyakorlata miatt. Két évvel később Belgiumban Mugabe testőrei tartották fel, mielőtt ő megpróbálta volna az elnököt letartóztatni.

Tüntetett Tony Blair Irak-politikája ellen is, legutóbb pedig a munkáspárti Jeremy Corbyn kampányakor tiltakozott, azt követelve a kormányfőjelölttől, hogy egyértelműbben ítélje el Oroszország beavatkozását Szíriában.

Tatchellről sejthető volt, hogy aktivistaként megy az országba, amely ennek ellenére beutazási vízumot adott neki, noha könnyen találhattak volna formai okot ennek elutasítására: Oroszországban is tüntetett már korábban, akkor is a melegjogokért, amelyek területe azóta még szűkült is a sokféleképpen értelmezhető törvénnyel, amely tiltja a nem hagyományos szexuális orientáció propagálását 18 év alattiak körében.

Tatchellt mostani akciójáért 300 ezer rubel – kb. 1,3 millió forint – pénzbírsággal vagy 15 nap elzárással sújthatják, annak ellenére, hogy egyszemélyes tüntetésében egyébként semmi törvénysértő nincs, most kizárólag a vb alatt érvényes elnöki rendelettel ütközött. 

(Borítókép: Peter Tatchell a Vörös téren 2018 június 14-én - fotó: Glab Garanich / Reuters)

Rovatok