Index Vakbarát Hírportál

Matthäus kegyetlenül odavágott Özilnek

2018. június 19., kedd 07:49

A német újságok szokatlanul kemény hangvételéről már írtunk, most csak annyit tennénk hozzá, hogy a legnagyobb szaklap, a Kicker két 5,5 osztályzatot adott ki. Sami Khedira az egyik, Thomas Müller a másik. Utóbbinak nem könnyű felidézni, mikor volt jó meccse utoljára. Előbbiről pedig a tényt még sokszor halljuk, mindössze a párharcai 20 százalékát nyerte meg, ami elfogadhatatlan egy kisebb téttel bíró meccsen is.

A sokkoló vereség után a négy éve aranyérmes csapatkapitány, Philipp Lahm higgadtan értékelt, és csak annyit mondott, hogy egy kudarcot a maguk javára fordíthatnak. Megtörtént már ez mással is: 2010-ben az abszolút favorit Spanyolország váratlanul kikapott Svájctól, utána viszont gólt sem kapott, és megnyerte a tornát.

Lahm amondó, Hector visszatérésével minden stabilabb lesz, érezhetően hiányzott influenzája miatt a balhátvéd. A berlini Plattenhardt mindössze 31-szer találkozott a labdával, ami értelmezhetetlenül kevés, le is cserélték a 80. percben.

Annyi különbség feltétlenül van a spanyol és a német nyitóvereség között, hogy Svájc akkor nem focizta le riválisát, míg Mexikó az első félidőben kifejezetten irányított, és ez akkor is igaz, ha Kroos kapufája bemegy szabadrúgása után.

Ezért is érdekes, hogy a mexikói játékosokat is közepesnek látta a Kicker, 3 és 3,5-esre osztályozta őket, igaz, a gólszerző Lozano 2-est érdemelt.

Arra is kitértek a kommentárok, hogy a spanyolok négy éve is váratlan vereséggel kezdtek, és del Bosque kapitány utána nyolc helyen változtatott, úgy próbálta felrázni csapatát. Akkor viszont elmaradt a győzelem.

Ilyen drasztikus lépésre egyébként nem számítanak Löwtől, de arra igen, hogy a legjobb embernek nevezett Marco Reus be fog kerülni a kezdőbe. A dortmundi szélső egyébként nem lepődött meg, hogy a kispadon kezdett, ő már az edzőtáborban arról beszélt a kapitánnyal, hogy egy nagyon hosszú sorozatban mindenkire szükség van.

Már most fogadni mernénk rá: a pénteki újságok fő témája lesz, milyen poszton fogja bevetni a svédek ellen. Vagy a center mögött vagy a szélen.

Egyértelműen Reustól várja mindenki, hogy megnyerje a meccset, holott ezt leginkább a stabil védekezés fogja megtenni.

Még egyszer nem fordulhat az elő, hogy nem lesz középpályás védekezés, és mindenki Kroosra számít, hogy majd ő egyedül feltartóztatja a meginduló rohamot.

Kimmichhel például meg kell értetnie a kapitánynak, ne vigye előre a szíve, mert neki a védekezés a fő feladata, nem pedig az, hogy ollózzon a tizenhatoson belül. Ráadásul Draxler elől vette el a lehetőséget ennél a helyzetnél, aki jobb helyzetben volt, szemben a kapuval.

„A hálókocsiban volt a csapat, miközben várta az ütközést a fallal”

– ez is egy kemény mondata volt az értékeléseknek.

Löw mindenesetre a hétfői médianapot lemondta, ehelyett a játékosok találkozhattak családjaikkal, barátnőikkel. Ettől reméli a hangulat emelkedését.

Az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Mats Hummelst személyesen is meg kell nyugtatnia, mert ő egyenesen azt mondta, ha hét vagy nyolc ember támad, az nem vezet eredményre.

Löw előtt nem kis talány, hogy megbontsa-e a belső védőpárosát, és Niklas Sülét esetleg a kezdőbe állítsa.

A 90-es világbajnok csapat kapitánya, Lothar Matthäus mindenesetre adott egy választ: Özilt kell elfelejteni, szerinte ő már nem akar a németekért játszani. A vb előtt ugyanúgy meglátogatta a török elnök Erdogant, ahogy Gündogan is, akit kifütyültek az utolsó hazai felkészülési meccsen. Lehet, hogy Özilnek is járt volna a fütty, csak ő azon a meccsen pihenőt kapott.

A 82-es rajtot egyébként alaposan felelevenítette a Spiegel, és levezették, akár most is lehet hasonló forgatókönyv. Akkor Algéria legyőzte az NSZK-t az első körben, Littbarskiék ezek után meg sem álltak a döntőig, ahol az olaszok állították meg őket.

1990 óta a válogatott elkényeztette a rajttal a szurkolóit, ezért is érintett most mindenkit érzékenyen ez a vereség. Négy éve például Portugáliát 4-0-ra verték a bemutatkozó meccsen. Igaz, utána volt kis nyűglődés az afriakaiakkal (Ghána és Algéria) szemben, akik keményen és határozottan védekeztek.

Ahogy a svédek is fognak szombat este.

Rovatok