Index Vakbarát Hírportál

Mázlis góllal szenvedték ki a spanyolok

2018. június 20., szerda 22:17

Portugália Marokkó elleni kínlódása után már sejteni lehetett, hogy Spanyolországnak sem lesz könnyű dolga Iránnal, de ekkora szenvedésre valószínűleg ők sem számítottak.

Az első 45 percet úgy ahogy van, kihúzták az irániak spanyol helyzet nélkül, a 46.-ban, már a hosszabbításban tudott egyet lőni tisztán, 16-ról David Silva, de azt is melléblokkolták.

Az iráni sündisznóállás tökéletesnek tűnt, és még csak kicsalogatni sem lehetett őket, mert 3 ponttal mentek a meccsre. A spanyolok a portugál ikszből érkeztek, mindenképp nyerniük kellett, mivel Ronaldóék szerda délután, ha nehezen is, de besöpörték a 3 pontot.

A második félidőt meg is nyomták, gyorsan egymás után három lehetőségük is akadt, de a szöglet utáni fejes nem ment kapura, Isco lövését bravúrral védte Beiranvand, a lehulló labdát meg leütötte Lucas Vazquez lábáról.

rad

A legnagyobb helyzet mégis a másik oldalon jött össze, Ansarifard elé pattant a labda a spanyol 16-oson belül, de az oldalhálóba bikázta. Szakasztott olyan volt, mintha bement volna, vagy 20 ezer drukker ugrott fel, majd huppant vissza csalódottan.

Újra csak percek teltek el, és vezettek a spanyolok. Iniesta indult meg a középpályáról, visszakapott egy kényszerítőt, bejátszotta Diego Costának, aki befordult a két védő közé, ahol sok esély nem mutatkozott neki, el is vesztette, de Rezaeian rárúgta a lábszárára a labdát, és az a kapuba pattant, 1-0.

Egy óra táján gólt szereztek az irániak, megvideózták, így volt másfél perc, amíg azt gondolhatták, egyenlítettek. Teljesen egyértelmű les volt, szerencse, hogy megnézték, mert a partjelző nem emelte a zászlóját.

A 82.-ben tényleg egyenlítettek volna, ha a labda a kapuba jut: Amiri megalázóan, szemtől szembe bőrözte be Piquét a bal oldalon, Taremi fejére ívelte a labdát, ajtó-ablak helyzetben az érkező támadó viszont föléstukkolt. De Gea kapus le is szúrta a védőit rendesen.

Az utolsó 10 percet lepörgették a spanyolok, Irán nem jutott már kapuig, Taremi helyzete volt az utolsó izgalom a meccsen.

rad

Spanyolország befogta Portugáliát a csoport élén, szakasztott ugyanúgy állnak, 4-4 ponttal, 4-3-as gólkülönbséggel. Az dönt majd, ki veri meg jobban Iránt, illetve Marokkót az utolsó meccsen. Pontosabban Iránnak van reális esélye a továbbjutásra: ha megveri Portugáliát, továbbjut, vagyis egyáltalán nincs rossz helyzetben. Sőt, az iksz is jó neki a portugálok ellen, ha Marokkó két góllal veri Spanyolországot. Marokkó már kiesett a csoportból, mert 0 pontja van.

Rovatok