Index Vakbarát Hírportál

Isco zseniális szöglete csak a jéghegy csúcsa

2018. június 21., csütörtök 13:25

Spanyolország gyenge játékkal, szenvedve, egy elképesztően szerencsés góllal győzte le Iránt a B csoport második fordulójában. A játékosok többsége a győzelem ellenére sem érdemel dicséretet, 5-6-osnál nem is kaptak jobb osztályzatot a spanyol lapoktól. 

Kivéve Iscót – ő  csodálatos volt.

Ha valaki féltette a spanyol válogatottat, mi lesz vele Xavi, Xabi Alonso vagy a hamarosan visszavonuló Andres Iniesta nélkül, az fölöslegesen aggódott. David Silva kiválóan játszik a középpályán, a 26 éves Isco pedig már most a válogatott legfontosabb játékosa.

A négyszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályás a világbajnokságon eddig klasszisteljesítményt nyújt, nélkülözhetetlen a spanyoloknak (ezt elnézve óriási luxus, hogy többnyire csak a padot koptatja a Real Madridban).

Nem véletlenül volt Irán ellen 138 labdaérintése, ami rekord a válogatottjukban.

Ráadásul jól látszik, hogy a pálya szinte valamennyi pontján feltűnik, minden támadás rajta folyt keresztül, ő a csapat lelke.

A szerdai mérkőzésen ő osztotta ki a legtöbb sikeres passzt (103) és keresztlabdát (7), ő csinálta meg a legtöbb sikeres cselt (9), miközben 92 százalékos pontossággal passzolt. Volt négy lövése, kiharcolt két szabálytalanságot, megnyert két párarcot, és kialakított egy helyzetet. Ennél sokkal többet egy középpályás egymaga nem tehet. Ráadásul ilyen passzokat hozott össze:

A spanyol középpályás talán legszebb megmozdulása ez a rendhagyó szöglet volt: 

A szögletből végül egy napi hülyeségválogatásba illő jelenet bontakozott ki, mert Sergio Ramos lövése elakadt a védőkben, de ettől függetlenül Isco vonalszöglete lenyűgöző.

Rovatok