Index Vakbarát Hírportál

Argentin kapitány: Megtörtünk lelkileg

2018. június 22., péntek 09:31

Eléggé kiábrándultan nyilatkozott Jorge Sampaoli, az argentinok szövetségi kapitánya a horvátok elleni 3-0-s, könnyen lehet, hogy végzetes vereség után.

„Az első góljuk után megzavarodtunk, és megtörtünk lelkileg. Nem voltunk meccsben, ez nem is vitás. Borzasztóan fáj ez a vereség, nem értettem annyira a pályán történő dolgokat, mint kellett volna.

Nem szégyent, fájdalmat érzek. Rég volt, hogy edzőként utoljára ilyet éreztem.

Nagyon eltökélten vágtunk neki a meccsnek, de egy ilyen eredmény után nehéz lesz a folytatás. Azt hittük, hogy ez lesz az a meccs, amikor minden összeáll, és kilövünk.”

Az argentin kapitány azt is elmondta, hogy úgy érezte, a horvátok ellen jobban eloszlik majd a nyomás, ha három védővel állnak fel, de ebben a szélsőkre is számítottak. A második félidőben viszont már a támadások miatt kiestek ebből a rendszerből, amit nem tudtak pótolni.

A vereségért vállalta a felelősséget, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón többször is elmondta, hogy csak ő a hibás, amiért kikaptak, a játékosok az ő elképzeléseit hajtották végre. Lionel Messinek pedig egész egyszerűen nem tudtak passzolni, szerettek volna, de a horvátok remekül vették ki a Barcelona-sztárt a játékból.

Hiába vett mindent magára Sampaoli, egy újságírónak így is sikerült balhét szítania az edző és a játékosok között. Az újságíró Sampaoli megállapításairól kérdezte Agüerót, ám eredeti jelentésükből kiforgatva idézte az edző szavait, mintha a kapitány a játékosokat kritizálta volna, mert képtelen voltak felfogni a tervet. Agüero döbbenten nézett maga elé, majd dühösen annyival kommmentálta a dolgot, hogy

Felőlem Sampaoli azt mond, amit akar.

Aztán elviharzott. A beszámolók szerint miután Agüero megnézte az edző teljes sajtótájékoztatóját, tisztázódott a félreértés.

Rovatok