Index Vakbarát Hírportál

Leekens: A magyarok túl gyorsan akartak eredményt

2018. július 10., kedd 13:58

Georges Leekens a világbajnokság előtt kirúgott magyar szövetségi kapitány egy lengyel lapnak azt nyilatkozta, más víziói voltak a magyar szövetségnek, ezért kellett mennie.

Az interjút a Nemzeti Sport találta meg a Przeglad Sportowy lapban, amelyben Leekenst leginkább a franciákkal elődöntőző belgákról kérdezték, mert korábban ott is volt szövetségi kapitány. De nem kerülhette el azt a kérdést, hogy miért csak fél évig volt a magyar válogatottnál.

„Nem értettünk egyet a szövetséggel. Elmondtam nekik, hogyan dolgozzunk, és hogy nem bizonyos meccsek eredményei a legfontosabbak. Több időre lett volna szükségem, hogy felépítsek valamit, de ők azonnal fejlődést vártak. A magyarok jobban szeretik a sprintet, de én a hosszú távot akartam. Az Európa-bajnokság után több játékos távozott, és a csapatuk katasztrofális állapotba került. Több időre volt szükségük, hogy újraépítések, egyébként azt terveztem, hogy az egész rendszerüket kezelésbe veszem, az ifjúsági és még az annál fiatalabb csapatokat is. Nekik azonban más vízióik voltak." – válaszolt Leekens, aki aztán azt is elmondta, ha ha hívnák, akár a lengyel válogatott vezetését is elvállalná.

Az edző arról is beszélt, hogy a most elödöntős Belgium sikere neki is köszönhető, az első lépéseket ő tette meg a mostani generációval 2010-12-re eső kapitánysága idején.

Rovatok