Index Vakbarát Hírportál

A horvátok szétfutották magukat, míg az angolok lazítottak

2018. július 11., szerda 14:27

Az Anglia–Horvátország világbajnoki elődöntő egyik legnagyobb kérdőjele, hogy a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben is hosszabbításra és büntetőpárbajra kényszerülő horvátok mennyivel lesznek fáradtabbak az angoloknál. A kérdés eldöntéséhez megpróbáltuk egy infografikán ábrázolni a két csapat egész tornán mutatott futóteljesítményét.

A csapatok futóteljesítményével kapcsolatban általános és igen megtévesztő gyakorlat, hogy rendre csak a megtett távolságok kerülnek kiemelésre és összehasonlításra, noha ez az érték magában szinte semmit nem mond. A játékosok mozgását rögzítő statisztikában ugyanis a játékosok által megtett minden egyes méter szerepel, az összesített adatból viszont nem derül ki, hogy a megtett távból mennyit sétáltak, kocogtak, futottak vagy sprinteltek a csapatok. Ami viszont alapvetően fontos információ volna akkor (is), ha azt szeretnénk látni, hogy az egyes meccsek mennyit vehettek ki a játékosokból.

Éppen ezért az infografikában a FIFA statisztikájában alkalmazott, futógyorsaság szerinti sávoknak megfelelően ábrázoltuk az adatokat, így sokkal jobban látszik, hogy az egyes fordulók mennyire lehettek fárasztóak. Emellett a csapatok által a mérkőzéseken futott sprintek számát is feltüntettük, ami szintén kifejező adat lehet. Az adatokban a kapusok teljesítménye nincs benne.

A FIFA statisztikájához képest annyit változtattunk, hogy a 0-7 km/h sebességgel megtett távolságokat általánosan elhagytuk, mivel a fáradtság szempontjából az ebben a tempóban megtett métereket nem gondoljuk relevánsnak.

Az ábrára pillantva tökéletesen látszik, hogy az első két fordulóban olyan ordítóan nagy különbségek nem voltak, noha a horvátok lényegesen erősebb ellenfelekkel találkoztak. A harmadik meccset  mindkét csapat esetében zárójelbe tennénk, mert továbbjutóként és igen tartalékosan léptek pályára.

Az igazán érdekes a két egyenes kieséses forduló. A nyolcaddöntő után az angolok lehettek sokkal fáradtabbak, akik a Kolumbia elleni hosszabbításos meccsen a két csapat viszonylatában rekordmennyiséget futottak a tornán, összesen 88 kilométert. A horvátok Dánia ellen szintén túlóráztak, de bő 10 kilométerrel kevesebbet futottak, megközelítőleg 78 kilométert.

Ráadásul az angoloknak két nappal kevesebb pihenőjük maradt a negyeddöntő előtt, ami egy újabb erős ellenfél és szoros meccs esetén rendesen kifacsarhatta volna őket az elődöntő előtt. Csakhogy épp ellenkezőleg történt.

Az angolok az egész tornán nem tudtak le meccset kevesebb futással, mint a svédek elleni negyeddöntőt, miközben a horvátoknak pont ekkor ütött be a vb legkeményebb meccse oroszország ellen, a legnagyobb futómennyiséggel és mindkét válogatottat tekintve rekordszámú, összesen 462 sprinttel.

Ha tényleg a fáradtság döntené el a szerda esti elődöntőt, akkor a horvátok végzetét az az igen balszerencsés egybeesés okozná, hogy amíg ők a torna legkimerítőbb meccsét vívták meg négy nappal ezelőtt, addig az angolok pont a legkönnyebbet. Ez pedig már olyan jelentős különbségnek tűnik, ami még akkor is érvényre juthat a végeredményben, ha egyébként a szerda-szombat ritmushoz szokott játékosoknak nem okozhatna különösebb gondot, hogy négy-öt naponta pályára kell lépniük.

Rovatok