Index Vakbarát Hírportál

Horvátország legyőzte Angliát, francia-horvát vb-döntő lesz

2018. július 11., szerda 22:37

Drámaian alakult a második vb-elődöntő: az angolok már az 5. percben vezettek, ahogy telt az idő, jöttek fel a horvátok, és össze is jött az egyenlítés bő 20 perccel a vége előtt. 1-1 után a hosszabbításban érkezett a 2-1, és a horvát siker. Anglia a belgákkal játszik a harmadik helyért.

Kétszer 120 percből érkeztek a horvátok a második elődöntőre, de a kezdésre jó hírt kaptak: kezdhetett a sérültnek gondolt jobbhátvéd, Vrsaljko, így sem eltiltás, sem sérülés miatt nem kellett kihagynia senkit Dalic kapitánynak. A másik oldalon biztos volt a legerősebb kezdő, az angoloknak nem akadt problémájuk.

Ennek megfelelően is indult nekik a meccs. Modric buktatta Dele Allit a kaputól 22 méterre, Cakir bíró fújta is a szabadot. A jobbhátvéd Trippier állt oda, és mesterien csavarta a labdát a sorfal fölött a balfelsőbe. 1-0-ra vezetett Anglia.

És jobban is futballozott, a horvátok nem találták a ritmust, a 30.-ban Kane berúghatta volna a másodikat: ziccerben a lövését kapufára tolta Subasic, a visszapattanó is Kane-hez került, de túl sokat várt, és amikor nullszögből, nagyon közelről kapura tette, a kapus lábfejjel védett. A vb egyik legnagyobb kapusbravúrja volt.

A horvátok ettől magukhoz tértek, de Rebic lövését védte Pickford, majd szintén a horvát középpályás kapott nagy labdát, de a balhátvéd, Ashley Young előbb ért oda, és szögletre mentett.

A 36.-ban is összejöhetett volna a 2-0, Lingardnak tökéletesen tették vissza lövésre a 16-osra, meg is nézte a balalsót, de vagy másfél méterrel mellétette belsővel.

rad

(Az 54. percben sárgát kapott az angol jobbhátvéd, Walker, mert nem adta vissza a labdát egy egyértelmű horvát bedobáshoz, és innentől teljesen szétesett a játéka.)

A következő lehetőség az angoloké volt, Trippier lőtte be tökéletesen a labdát jobbról, Kane vetődött a csukafejesre, de Lovren lába előbb ért oda, óriásit mentett. (57. p.)

Perisic-lövést blokkolt aztán Walker a legfájóbb pontjával, majd lent is maradt, ápolni kellett, érthetően.

Talán nem heverte még ki rendesen, mert a 68. percben egyenlítettek a horvátok. Újra Walker volt az egyik főszereplő, aki a fejére várta a labdát, csakhogy Perisic nagyon messziről hamarabb ért oda, megelőzte a védőt, és ballal valahogy a kapuba irányította Vrsaljko beadását. 1-1. Bravúr volt ezt így ballal betenni.

Innentől felváltva jöttek a helyzetek, mindkét csapat győzelemre játszott. Perisic lőtt újra, mint az oroszok ellen, mintha bemenne a labda, úgy tűnt, de a kapufát találta el, ahonnan kifelé pattant. Épp Rebichez, ő rábikázta, de pont Pickford kezébe.

Lingard a 77.-ben került nagy helyzetbe, de kiszorított helyről annyira melléhelyezetett, hogy a labda taccsra ment ki a túloldalon. Ziccerszerű volt ez is.

Mandzukic a 83.-ban nyerhetett volna, szépen kapura fordult, de Pickford kezébe lőtt ő is, a rövidre.

Egy perc múlva megint az angol védők hibáztak, a kapu üresen maradt, Perisic emelt az üres kapura, fölé.

A meccs utolsó helyzete az angoloké volt, jobbról kaptak szabadot, meg is találták Kane fejét, de a középcsatár a földre fejelte a labdát, ráadásul mellé is, a 92.-ben.

Maradt az 1-1, jött a hosszabbítás, kétszer 15 perc. A horvátoknak sorozatban a harmadik a vb-n.

Ügyesen is taktikázott Dalic, mert egyet sem cserélt a 90 perc alatt, azaz 4 cseréje maradt a hosszabbításra.

Az angoloknak három, de egyet rögtön a ráadás kezdetén el is használtak - előtte Rashford váltotta Sterlinget a 73.-ban - , ekkor pedig Ashley Youngot Rose, balhátvédben.

A horvátok a 95.-ben cseréltek először, Strnic meghúzódott, Pivaric jött, szintén balra hátra.

A 99.-ben drámai angol helyzet maradt ki: szöglet után Stones fejelt kapura, a labda gólba tartott, de Vrsaljko pont jó helyen állt, a hosszú kapufánál, és magabiztosan kifejelte a labdát. Gólpassz után gólt mentett.

A 101.-ben lejött Rebic, a helyére Kramaric állt. Henderson az angoloknál két perccel korábban ment le, Dier váltotta fel.

106.: Perisic kanyarította be a labdát térdmagasságban, tökéletesen, Mandzukic ki is lépett, kapura is tette, ahogy kell, de Pickford mint egy kézilabdás, lábbal védett, a combjáról pattant fölé a labda.

A 109. percben eldőlt a meccs. Perisic nyert meg egy fejpárbajt a tizenhatos sarkánál, Trippier fel se ugrott, csak lökte, befejelte valahogy a tizenhatoson belülre a horvát, épp Mandzukic elé, aki lecsapott, és egy pattanás után bevágta a hosszúba. 2-1.

A horvátok transzban játszottak, ekkor már sokkal jobban akarták a győzelmet, és hittek is benne, mindenhova előbb értek oda, és maradt még két cseréjük az utolsó 10 percre.

És a 115.-ben még emberelőnybe is kerültek, amikor Trippier lesérült, az angolok 10-en fejezték be a meccset.

A horvátok cseréltek hamar, jött le Mandzukic, a 117.-ben meg Modric. Corluka és Badelj állt be. A horvát kapitány nagyon ügyesen tördelte a meccset.

Kramaric a 120.-ban eldönthette volna, de passz helyett jobbösszekötőből az oldalhálóba lőtt.

Az angolok kaptak még 4 percet, a hosszabbítás ráadását, de nem jártak sikerrel, egy helyzetet sem tudtak összehozni.

1-1-es 90 perc után Horvátország hosszabbításban 2-1-re győzött, Történetében először vb-döntőbe jutott, Franciaországgal játssza vasárnap a finálét.

ddd

rad

Borítókép: Zágráb örömmámorban. Fotó: Huszti István / Index.

Rovatok