Index Vakbarát Hírportál

Belgium a futball-vb bronzérmese, 2-0-ra verte Angliát

2018. július 14., szombat 17:51

Belgium másodszorra is megverte Angliát a futball-világbajnokságon, a csoportban 1-0-ra, a szombati bronzmérkőzésen pedig 2-0-ra győzött. A belgák végig veszélyesen kontráztak, az angolok jobbára lassan és ötlettelenül játszottak. Belgium eddigi legjobb vb-helyezését érte el. Anglia 1990 után újra negyedik.

Belgium az alapcsapatával állt ki, Gareth Southgate viszont öt helyen is módosított a horvátok elleni kezdőhöz képest, de ez nem igazán vált be az első félidőben. (A meccs közvetítését itt tudja újra elolvasni.)

A belgák letámadással kezdtek, de két perc után mégis ők szorultak be. Egy gyors akcióval azonban meglepték az angolokat, Courtois kapus kirúgása után a balszélen futott végig az akció, Chadli beadására pedig a védők mögé sprintelő Menuier érkezett tökéletesen. Pickford kapus tehetetlen volt, a negyedik percben máris 1-0-ra ment Belgium.

A belgák mindig is szerettek kontrázni, és a góljuk után még többször élhettek ezzel. Kicsit magukra húzták az angolokat, és nem is kockáztattak ezzel sokat. A 12. percben is jött egy gyors belga lefordulás, a végén Lukaku passzolt De Bruyne felé, aki a védők hibája miatt labdához is jutott. A lövésébe azonban már beleléptek, Pickford védett végül.

Anglia a belga kapu előtt nem volt túl kreatív, statikusak voltak Kane-ék, a lassú labdajáratás nem állította nehéz feladat elé a védelmet, a kapura küldött labdákat pedig Courtois könnyen leszedte, Loftus-Cheek is Delph is próbálkozott.

Fél óra játék után újra megvillantak néhányszor a belgák, Hazard került kapu elé, Stones-nak kellett blokkolnia, hogy elkerülje Anglia az újabb gólt Szöglet után pedig a Alderweireld próbált kapura húzni egy megpattant labdát. Az első félidőben egyértelműen a belgák játszottak veszélyesebben, több játékosuk is meg tudta keverni a védelmet, Hazard mellett De Bruyne, Meunier és Lukaku is zavart tudott okozni.

Southgate kapitány kettőt cserélt a szünetben, Lingardot és Rashfordot hozta be, hogy erősítsen a támadósoron. Anglia jól is kezdett a második félidőben, dinamikusabbá vált, a 47. percben már Kompanynak kellett becsúszva mentenie a kapu előtt. 

Lingard később egy keresztbe lőtt labdával is próbálkozott, de az angolok nem tudtak dominálni a jó rajt után. Belgium továbbra is veszélyesen kontrázott, sokszor a kapus kidobásából fordultak le. Az 56. percben Lukaku kapott álompasszt az angol védők között, de nem tudta lekezelni De Bruyne indítását, pedig csak a kapus volt már vele szemben. A csatárt nem sokkal később le is hozták, nyilvánvalóvá vált, hogy már nincs esélye gólkirállyá válnia a vb-n. Harry Kane két találattal előzte meg.

Az angolok a 70. percben szívták fel magukat újra, Dier egy kényszerítő után került kapu elé, ziccerben volt, a kirohanó Courtois-t is átemelte, de Alderweireld jó ütemben csúszott be a másik oldalról és a gólvonal előtt kirúgta a labdát. Az angol nyomás azonban maradt, ezután többször tudtak még veszélyeztetni Dierék.

Az utolsó tíz percre megint belendültek a belgák, a 80. percben oldalváltásokkal vittek végig egy akciót, Menuier kapáslövését azonban még fogta Pickford. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt, a bal szélről behúzódó Hazard kapott De Bruyne-től egy indítás, amivel meg is kerülte az elég körülményes Jonest, ezután lőtt a jobb alsó sarokba.

Southgate még a pályára küldte Dele Allit, de nagy reménye vele sem lehetett az angol csapatnak, hogy legalább a hosszabbítást összehozza. 1990 után újra negyedik helyezést érte el Anglia válogatottja.

Jegyzőkönyv

Rovatok