"Összehoztuk minden idők legjobb világbajnokságát"
– örömködött Gianni Infantino FIFA-elnök már a vb-döntő előtt, és ha a számokat nézzük, ez a vb tényleg ott van a sor elején – ha nem is a legelején – egy rakás mutatóban.
Az biztos tehát, hogy az oroszországi vb eseménydús volt és szórakoztató, a dráma már a csoportkörben elkezdődött, amikor is
A 16 között nem lehet feledni a 4-3-as, kétszer fordításos francia–argentint, valamint a belga–japánt, amit Belgium 0-2-ról nyert meg a rendes játékidőben, a meccs utolsó lövéséből 3-2-re.
De a dráma innentől kezdve csak a tizenegyesrúgásokban nyilvánult meg, amelyekből volt négy, de talán ha egy jó mérkőzés volt előtte:
Ezek után tegyük fel a szokásos kérdéseket, amiket egy vb végén mindig feltesz az ember.
A bajnok franciáktól a házi gólkirály Griezmann, aki négy góljából hármat büntetőből szerzett, a negyedik meg a vb egyik legnagyobb potyája volt?
A vb-gólkirály, hatgólos angol Harry Kane, aki szintén hármat lőtt büntetőből, a negyedik megpattant a sarkán, és volt egy közeli fejese meg egy közeli kapuba passza még a csoportkörben? (A kieséses szakaszban egyet lőtt, büntetőből, még a 16 között.)
A négygólos belga Lukaku, aki a kieséses szakaszban nem talált be?
Valószínűleg a horvát Modrićra lyukadunk ki, aki többnyire zseniálisan fogta össze a horvátokat, és juttatta el csapatát két büntetőpárbaj és egy hosszabbításos győzelem végén a döntőbe. Ő kapta a vb-aranylabdát is, a torna legjobb játékosának járó díjat, amivel szinte biztosan kvalifikálta magát az év végi Aranylabda-szavazás három legesélyesebb jelöltje közé, de hogy az idén a vb-ig zseniális Messit és Cristiano Ronaldót – aki még a vb-n is villogott egy mesterhármassal – nem előzi meg, annak egyértelműnek kell lennie. A vb színvonala a 21. században már nincs a klubfutball szintjén, a horvátok sem álomjátékkal meneteltek a döntőig, így ha mégis Modrić kapja az Aranylabdát, az azért lesz, mert a szavazó újságírók, edzők és játékostársak megunták, hogy 2008 óta csak Ronaldo és Messi nyert, ötször-ötször.
Na itt vagyunk igazán meglőve. Mert ugye a vb-n négygólos 19 éves francia, Kylian Mbappé még pár magyar tévékommentátornak is új volt, pedig már a tavalyi – a 2017-es – Bajnokok Ligája-kiírásban elődöntőt játszott, bajnok lett a PSG-t megelőzve a Monacóval úgy, hogy 26 gólt vágott. És egy éve 180 millió euróért adták el a PSG-nek a világ 2. legdrágább játékosaként, úgyhogy ő inkább ne legyen felfedezett.
Na de akkor ki? Se a horvátoknál, se a belgáknál, se az angoloknál – azaz a másik három elődöntős válogatottnál – nem alkotott nagyot senki a semmiből. Így hát legyen mégis egy francia, a jobbhátvéd Benjamin Pavard, aki a bundesligás középcsapat Stuttgartból lett válogatott, 12. meccsén a franciákkal vb-döntőt nyert, és még sosem veszített meccset a francia mezben. Ráadásul ő rúgta a vb egyik legnagyobb gólját is, az argentinoknak.
Ha meg nem ő, akkor a kolumbiai Yerry Mina, aki ugyan a Barcelonában játszik fél éve, de ott két-három meccset kapott, semmit nem mutatott, itt meg három meccsén fejelt három gólt középhátvédként, és háromszor mentette meg a csapatát, utoljára a 16 között. (Hosszabbításra vitte nekik az angolok elleni nyolcaddöntőt, amit végül 11-esekkel buktak.)
Szerencsére ebben jók vagyunk, akadt pár tényleg zseniális találat, Cserisev külsős gólja a nyitómeccsen vagy a bombája a horvátoknak, Quaresma szokásos, de bődületes külsője Iránnak, Mertens kapása, Modrić távolija, Cristiano Ronaldo szabadrúgása, Messi találata az elképesztő labdakezelés után, Kroos szabadrúgása, a nigériai Musa duplája, Cavani csavarása, Di María bombája és a legnagyobb akciógól, illetve csapatgól, a belgák harmadik találata a tökéletes kontrából a japánok ellen.
Horvátország: Magyarországgal határos, négymilliós lakosságú ország válogatottja játszott világbajnoki döntőt.
Nehéz megmondani, mennyi horvát drukker érkezett erre a döntőre, de az ország népességének nagyjából egy százaléka ott volt a stadionban, vagyis 40 ezer ember.
Helyszíni tapasztalataink alapján mondhatjuk, senki nem tekintett rájuk vesztesként, egy kicsit mindenki horvát akart lenni vasárnap. Sőt, ez a megállapítás a hétfőre ugyanúgy vonatkozik, mert most is vannak pillantások, gratulációk, hátba veregetések a Vörös tér környékén, a reptéren, amit egy átlagember csak azért kap, mert Modrić, Rakitić vagy épp Perisić mezét viseli.
Egy kicsit mindenki azonosult a nagy Moszkvában – a helyiek is – azzal, milyen egy kis országért szorítani. A vereség ellenére ünnepelhettek, mert valószínűleg sokak életében nem jön el még egyszer a pillanat, hogy vb-döntőn láthassa a játékosait.
A horvát futball szárnyalása után sokszor előjött a kérdés, miért nem mennek ki a magyarok, néznek szét, miért nem kutatják a siker titkát. A magyar edzők mennek, nem igaz, hogy nem érdeklődnek. A nagyobb probléma az, hogy azzal a következtetéssel jönnek haza: ugyanazt csinálják, mint mi. Nem tűnik fel ugyanis az apró különbség. Hogy nagyobb tempóban csinálják ugyanazt, hogy nagy pulzusszámnál hoznak jó döntéseket. Megtörtént eset: az egyik külföldön dolgozó, de itthon licencet kapó edző mondta, hogy az egyik elit akadémián a bemutatóedzésen másfél méterrel mindig rosszul helyezkedett a játékosok többsége, amikor 4 a 4 ellen játszottak. Nem nagy különbség, csak másfél méter, de ha rosszul oktatnak le valamit, rosszul rögzül, akkor felnőttkorban nehéz változtatni rajta. Ez a másfél méter lehet egyébként a horvát foci szimbóluma, mert náluk vélhetően jól tanítják a gyerekeknek a gyakorlatokat, és nagy tempóban, amire felnőttként lehet építeni.
Kézenfekvő: a videóbíróban. Az első nagy tornán vagyunk túl, amin használták a rendszert, amiről már mi is értekeztünk a világbajnokság közben. A tapasztalatok egyértelműen pozitívak, és ezt nem is csak a 29 befújt büntető miatt mondjuk. Hanem a lesek miatt is. A döntőn is felmerült az első gólnál, hogy Mandzukić öngólfejesénél Pogba lesen állt, de a gólt meg sem videózták, a bíró azonnal megadta. Utólag értjük, hogy miért, ők látták azonnal, amit a tévében nem lehetett: a védő Vida lába belógott, Pogba nem állt lesen:
Aztán jött viszont a büntető, amikor Perisić kezéről pattant le a labda. Bár az úgy került oda, hogy a francia Matuidi lehúzta a fejét, és miközben Perisić karja lefelé mozgott, eltalálta, a videóbíró 11-est javasolt, amit aztán a bíró, miután ő is megnézte, be is fújt. Relatíve gyorsan ment a videózás, nagyobb gond, hogy ahány videóbíró, annyiféleképpen minősíthette volna a kezezést: biztosan lett volna olyan, aki nem látja szándékosnak, és akkor máshogy alakul a mérkőzés.
Egyértelmű, hogy az eltérő véleményeken nem lehet változtatni, de az már látszik, hogy konzekvensebben kellene alkalmazni a videóbírózást, magyarul: legalább a kieséses szakaszban, amikor már nincs egy időben két meccs, és maximum két meccs van egy nap,
ugyanaz a videóbírós stáb végezze az elemzést.
Most az volt, hogy a mezei bírókból jelöltek videóbírót a meccsekre, mindig mást és mást, ha lenne egy vagy két videóbírós csapat, akik nem fújnak a pályán, hanem az egész vébén csak videóznának, és csak ők videóznak, közelebb kerülnénk a tökéleteshez. Amit persze elérni nem fogunk, tökéletes bíráskodás a futballban szinte biztosan nem lesz soha, de a mostani videós működésen még jócskán lehet javítani.
Ugyanis ez volt az utolsó klasszikus világbajnokság, amit nyáron rendeztek, és az ideális 32 csapat indult el rajta. A FIFA 2026-ban már biztosan 48 csapattal fogja szervezni a tornát, sőt, a lobbi elindult, hogy már 2022-ben, Katarban is 48-an legyenek. Ha esetleg Katarra sikerül is megtartani a 32-es létszámot, az önfeledt meccsnézős, sörözős nyári estéket elfelejthetjük: a katari vébét 2022. november 21. és december 18. között tartják.
(Borítókép: A világbajnoki győzelmet ünneplő francia csapat a Luzsnyiki stadionban, 2018. július 15-én. Fotó: AFP/Franck Fife)