Index Vakbarát Hírportál

Pintér visszahozná az NB I.-be az ETO-t

2019. január 5., szombat 11:13

2018. június 4. óta nincs munkája az edzőként kétszeres magyar bajnok, korábbi szövetségi kapitány Pintér Attilának, aki egykori sikerei helyszínén, Győrben térne vissza a magyar futballba – derül ki a Kisalföld interjújából. Az interjúnak apropója is van, nem csak a téli szünet miatti uborkaszezon miatt keresték fel az egykori kapitányt:

Pintér már megkezdte az egyeztetést a jelenleg NB II.-es ETO ügyvezetőjével, Soós Imrével arról, hogyan juthatna újra az élvonalba a győri klub.

Pintér maga fogalmazott úgy, hogy tárgyalás helyett inkább csak beszélgetésnek nevezné az egészet, amit nem is Mányi József tulajdonossal, csak az ügyvezetővel folytatott, de azt gyorsan cáfolta, hogy máris teljesíthetetlen feltételeket szabott a visszatérésére, ez ugyanis egyelőre szóba sem került, csak arról beszélt, milyen irányt véve juthatna fel az NB I.-be az ETO.

Egyrészt azt javasolta, hogy szerezzék vissza a november végén elküldött Baracskai Rolandot, Magasföldi Józsefet és Koltai Tamást, akik mellé még 7-8 játékost is megjelölt, akik segíthetnének a klubon. Mivel az ETO a téli pihenő idején a 10. helyen áll, és 14 pontra van a feljutást érő második helytől, Pintér inkább az újjáépítésre fordítaná a tavaszi szezont, ám a Kisalföld fogalmazása szerint valószínűleg csak nyáron ülhetne le az ETO-kispadra, ha egyáltalán megszületik a megállapodás.

Rovatok