Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták az eltűnt focistát szállító gép üléseinek párnáit

2019. január 30., szerda 17:52 | aznap frissítve

Az előzetes vizsgálatok alapján valószínűleg megtalálták a múlt hét elején eltűnt Emiliano Salát szállító gép ülésének párnáit egy francia strandon, így a repülő roncsai utáni kutatás itt folytatódik majd tovább – írja a Telegraph.

A francia nyomozók még hétfőn bukkantak rá egy ülőpárna darabjára Surtainville-től nem messze, a francia partoknál, amiről tájékoztatták is a kutatást végző brit kormányügynökséget (AAIB). Később aztán egy másik párna is előkerült a közelben, a rajtuk elvégzett vizsgálatok alapján pedig

több mint valószínű, hogy az eltűnt gépről származhatnak.

A párnákat egyébként több mint 60 kilométerre találták meg attól a helytől, ahol a gépnek nyoma veszett. Az AAIB szóvivője azt is hozzátette, hogy az eltűnés pillanatától kezdve fontolgatták a víz alatti kutatást, ezzel a felfedezéssel azonban jelentősen sikerült lecsökkenteni azt a területet, ahol érdemes is keresni a gépet. A víz alatti kutatást ugyanakkor a körülmények miatt csak a hétvégén kezdik majd meg.

A Salát szállító kisrepülőgépnek január 21-én veszett nyoma, és a mostoha körülmények ellenére is napokig keresték, csütörtökön azonban végül a focista családjának kifejezett kérése sem volt elég ahhoz, hogy tovább folytassák az akciót. Erre válaszul közösségi gyűjtés indult, hogy legyen miből finanszírozni az argentin játékos keresését, ez pedig sikerrel is járt, így hétfőn újra is indult a kutatás.

A 28 éves Sala a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz - klubrekordot jelentő 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért -, épp új csapatához utazott Franciaországból Nagy-Britanniába, mikor eltűnt.

Rovatok