Index Vakbarát Hírportál

A bajnokság utolsója veri szét a mezőnyt

2019. január 30., szerda 09:33

A francia bajnokságban pocsékul megy eddig a Guingampnak, hiszen 22 forduló után 14 pontjával az utolsó, három győzelméből kettőt az elmúlt öt meccsén szerzett. A Ligakupában viszont menetel. Kiverte a Nice-t, majd a bajnokságban eddig veretlen Paris SG-t, most pedig a tavaly még BL-es, jelenleg kiesésre álló AS Monacón is túllépett.

A Fabregasszal felálló Monaco úgy vezetett idegenben a 24. percben már 2-0-ra, hogy William Vainqueur kiállítása miatt a 14. perctől emberhátrányban játszott. A monacói kispadon először a Thierry Henry eltávolítása után visszahívott korábbi sikeredző, Leonardo Jardim ült. Az első gól különösen szép volt, Rony Lopes látványosan ollózta a kapuba a labdát.

Ő sem tudott mit tenni az ellen, hogy a Guingamp a második félidő első tíz percében visszajöjjön a meccsbe. A hazaiak Alexandre Mendy és Marcus Thuram (az egykori 142-szeres francia válogatott Lilian Thuram fia) góljával.

Több gól már a hosszabbításban sem esett, így büntetők döntötték el a továbbjutást. A hetedik párban a vendégektől Sofian Diop kihagyta, Marcus Coco viszont berúgta, ezzel a Guingamp története során először jutott a Ligakupa döntőjébe, ahol a Strasbourg-Bordeaux meccs továbbjutója lesz az ellenfele. A Guingamp korábban kétszer is megnyerte a Francia Kupát.

Rovatok