Index Vakbarát Hírportál

Tartalékosan is győzött a Chelsea az EL-ben

2019. február 14., csütörtök 23:11

Az Arsenallal ellentétben a Chelsea nem hibázott az Európa Ligában, tartalékosan – Hazard, Higuain és Kante is csak a padon kezdett – is győzni tudott a Malmö vendégeként. Nyert a Napoli és a Valencia is, Szoboszlai Dominik csapata, az osztrák Salzburg pedig 2-1-re kikapott a belga FC Bruges vendégeként.

A Malmö nem ijedt meg a londoni sztárcsapattól, kis híján már a második percben megszerezte a vezetést Lasse Nielsen lövése után. Ezután a Chelsea fokozatosan átvette az irányítást, a 30. percben pedig Pedro meg is szerezte a vezetést.

Két perccel később Anders Christansen lövését kellett hárítania Kapának, majd Arnor Traustason keltett riadalmat egy pazar távoli lövés után, de végül kapott gól nélkül megúszta a Chelsea az első félidőt.

Erezte az angol csapat, hogy ez így nem lesz jó, a második félidő elejét így megnyomták Willianék, az 59. percben pedig Olivier Giroud sarokkal megszerezte a Chelsea második gólját.

 A folytatásban is nyílt maradt a játék, a svéd csapat nem adta fel, így mindkét kapu előtt alakultak ki helyzetek. Gólt azonban ezúttal a Malmö szerzett, a 80. percben Anders Christiansen volt eredményes.

Több gól már nem született a meccsen, így 2-1-re nyerte meg a találkozót a Chelsea. 

A 21 órás sáv eredményei:

Rovatok