Index Vakbarát Hírportál

Késelés a Lazio-Sevilla előestéjén

2019. február 14., csütörtök 09:33

Előre megbeszélt ultraösszecsapás lehetett a balhé, amelyben négy ember sérült meg Rómában, szerdán késő este, egy nappal a Lazio-Sevilla Európa Liga-mérkőzés előtt.

A Gazzetta.it úgy tudja, megkéselték őket, amikor a két klub fanatikusai összecsaptak az utcán. Kettejük állapota súlyos, egyikük spanyol, másik angol, míg két másik spanyol kisebb sebekkel megúszta az esetet. Mindannyian kórházban vannak.

Az értesülések szerint két nagyobb csoport ment egymásnak, a helyiek késekkel és más fegyverekkel felszerelkezve. A zavargásokba belekeveredhettek civilek is, nem kizárt, hogy az angol áldozatnak nincs köze a futballcsapatokhoz.

Az olasz fővárosba mintegy 1800 spanyol drukker érkezett, a rendőrök már közelről követik minden lépésüket. A meccs csütörtök este hét óra előtt öt perccel kezdődik.

Rovatok