80 százalékban külföldiek játszottak eddig ebben a bajnokságban a klub meccsein, három magyar jelenti a hazai különítményt az utolsó előtti helyezettnél. A Kisvárda minden szempontból a tönk szélére került, de legalább a magyar utánpótlás nem érzi ennek súlyát.
Seszták Miklós futballbirodalmában gordiuszi megoldást találtak a magyar futball örök problémájára, miszerint a légiósok elveszik a játéklehetőséget a magyar labdarúgók elől. Kisvárdán fogták magukat, és egy merész logikai bravúrral megfordították a kérdést. Így pedig arra a zseniális felismerésre jutottak, hogy aki nincs, attól elvenni sem lehet. Az elméletet mára a gyakorlatban is sikerült megvalósítani.
Méghozzá olyan sikeresen, hogy A Kisvárda FC NB I.-es futballcsapatából szinte teljesen elfogytak a magyarok.
Mielőtt bárki költői túlzásnak gondolná ezt a megállapítást, nem az. A várdai klub korábban is híresen sok idegenlégióst és honosított játékost alkalmazott, de a 2018-19-es szezon adatai még ehhez mérten is lélegzetelállítóak.
Mit gondolnak, hány olyan hazánkban született labdarúgó van a jelenlegi keretükben, aki már játszott az idei bajnokságban? Rögvest mondjuk, de előbb jó lesz megkapaszkodni valamiben: válasz ugyanis az, hogy három.
A téli átigazolási időszak lezárulta után a Kisvárda FC keretében 3 olyan magyar játékos maradt, aki már pályára lépett idén az NB I.-ben. Ők osztoznak az öltözőn 19 külföldivel.
Már ősszel is siralmasan kevés honfitársunk tudta beverekedni magát a Várda bivalyerős tizenegyébe, télen aztán Jánvári Gábor és Izing Martin a napsütötte Siófokra igazolt, így maradt a Vári Barnabás, Horváth Zoltán, Gosztonyi András trió. Mellettük az ifjú Kovácsréti Márk az egyetlen, aki legalább a kispadig eljutott az NB I.-ben – összesen nyolcszor –, sőt négy kupatalálkozón még gyepre is léphetett a csapatban.
Rajtuk kívül Délczeg Gergely és az ifjú Szőr Levente is a klub játékosa, de ők még csak a keretbe sem fértek be az idei szezonban. Avagy, ha azokat a játékosokat nézzük, akik legalább a Várda meccsnapi keretébe bekerültek, akkor a jelenlegi 25 fős garnitúrában 4, azaz négy magyart találunk.
Mellettük még a brazil Lucas számít "hazai nevelésűnek" az MLSZ szabályzata szerint – köszönhetően a 21 éves kora előtt nálunk töltött éveinek –, de azt azért mindenki érzi, hogy a felnőttként Magyarországra igazoló játékost bajosan nevezhetnénk a magyar utánpótlás szülöttjének. Miként azokat az Ukrajnából igazolt játékosak is, akik a felmenőik magyar származására hivatkozva kapták meg a hazai státuszt.
A várdai ukránok kapcsán egyébként komoly tévképzet él a magyar futballszurkolókban, nevezetesen, hogy a légiósok magas száma bőven nem egyedül nekik köszönhető. A Kisvárda jelenlegi keretében 22 olyan játékos van, aki már játszott a bajnokságban,
köztük nemcsak ukrán van több, mint magyar, de brazil és román is.
A legfontosabb adatot arról, hogy mennyi szerep jutott a magyaroknak a Kisvárdában, a pályán töltött percek szolgáltatják. A klub teljesítménye ezen a téren is bízvást nevezhető sokkolónak.
Az eddig lejátszott 26 fordulóban ugyanis az összes játékperc mindössze 19,1 százaléka volt a magyaroké a csapatban, amivel természetesen messze utolsók a bajnokságban.
Bár a korábbi évek tekintetében nem végeztünk kutatásokat, de egészen biztos, hogy ez is örök mélypontot jelent az NB I. történetében.
Ami a három megmaradt magyart illeti, őket sem lehet egyszerű társaságnak nevezni. Az örök tehetség, Gosztonyi András (1087 NB I.-es játékperc) , egy bundaügyben első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csatár (1474 NB I.-es játékperc), illetve Vári Barnabás (1885 NB I.-es játékperc) , aki Pakson még támadóként kezdte pályáját, majd egy hosszú-hosszú NB II.-ben töltött időszak után idén a Kisvárda színeiben feljutott az élvonalba, immár védőként próbálkozván megfelelni az élvonal kihívásainak, váltakozó sikerrel.
Az Újpest ellen például – mondjuk úgy –, elég szembetűnően kiütköztek a hiányosságai.
A dolog persze lényegesen kevésbé volna érdekes, ha a Kisvárda FC egy piaci alapokon működő magánvállalkozásként valósítaná meg sajátos személyzeti politikáját. Ám ennél mi sem áll távolabb a valóságtól.
A Kisvárda FC mögött álló gazdasági társaság az önkormányzat tulajdonában van, a csapat üzleti teljesítménye pedig még a bajnoki produkciótól is elmarad, pedig az nem könnyű mutatvány, lévén utolsó előttiek a bajnokságban. Az üzleti bevételek tekintetében viszont utolsók.
Hogy akkor mégis miből futja szinte bármire? A talán nem meglepő válasz pedig úgy hangzik, hogy közpénz.
Stadion, akadémia, kollégium, sporthotel, rehabilitációs központ és egy tervezett sportcsarnok: mind-mind közpénzből, természetesen a magyar labdarúgás hosszútávú stratégiájához illeszkedve.
A Kisvárda kivételes lehetőségeit tökéletesen mutatja, hogy a tavalyi szezonban az egyetlen csapat volt a másodosztályban, amelyik megengedhette magának, hogy légiósokat játszasson, annak ellenére, hogy ezzel lemondtak a MLSZ központi bevételeiből való részesülésről, ami százmilliós nagyságrendű kiesést jelentett.
Miként az is jól illusztrálja a klub anyagi helyzetét, hogy már akkor teljes gőzzel üzemeltették a pályafűtést, amikor a lelátón még a daruk dolgoztak. Miközben például Balmazújvárosban egy évvel korábban arra hivatkozva kellett elhalasztani a bajnokit, mert túl drága lett volna annyival előbb elkezdeni a pálya fűtését, hogy az játékra alkalmas legyen a mérkőzés napján.
És persze az is sejthető, hogy egy román vagy egy ukrán válogatott játékos megfizetéséhez is jelentős erőforrásokra van szükség.
A csutkáig nyitott pénzcsap egyvalaki "érdeme", egy várdai ügyvédé, aki a kétezres évek elején jelentős és tevékeny szerepet játszott abban, hogy Kisvárdából az ország legnagyobb cégtemetője lett. Majd politikai pályára lépett, és 2010-ben a Fidesz-KDNP színeiben bekerült a parlamentbe, 2014-ben pedig a harmadik Fidesz-kormányba, mint nemzetfejlesztési miniszter. Mígnem aztán üstökösszerű politikai karrierjének zenitjén annyira túlnyerte magát, hogy amikor végül elbukott, vitte magával az egész minisztériumát.
Mindezt pedig azért fontos tudni a Kisvárda FC, mint jelenség megértéséhez, nehogy valaki racionálisabb indokokat sejtsen a szabolcsi futballparadicsom felvirágzása mögött Seszták Miklós személyénél.
A hivatalos verzió persze nem így szól, az érintettek leginkább az ukrán határ közelségére hivatkoztak, amikor lényegében a semmiből NB I.-es csapatot és labdarúgó-akadémiát varázsoltak a városba, de viszonylag könnyen belátható, hogy ez mondvacsinált indok volt. Például, mert a korábban a Double Pass minősítése által az ország legjobb akadémiájának választott debreceni akadémia már a Tarpával együttműködve létrehozott egy erre a célra szolgáló konstrukciót. Ezen keresztül érkezett például Kusnyír Erik a Lokihoz vagy a hatalmas tehetségnek tartott Bydzilla Anton Debrecenbe, majd az MTK-hoz.
De még az eredetileg Munkácson felépítendő kárpátaljai akadémia is prímán meg lett volna egy Nyíregyháza külterületén, mondjuk Nyírpazonyban létesített partnerintézménnyel, ami a nyíregyházi csapathoz kapcsolva lényegesen racionálisabb megoldásnak tetszik, és ugyanúgy megfelelt volna a fiatalkorúak nemzetközi átigazolására vonatkozó FIFA-szabályoknak (légvonalban 50 kilométeren belül található a határhoz lépest, és közúton 100 kilométeren belül a lakóhely és a klub vonatkozásában).
Illetve józan paraszti ésszel is könnyű belátni, hogy a magyar futball, illetve a magyar lakosság érdekeit is lényegesen jobban szolgálta volna, ha mindezen erőforrásokkal a 120 ezres lakosú Nyíregyháza labdarúgását rázzák gatyába, nem pedig a semmiből csinálnak még egy NB I.-es csapatot a megyében .
Hogy aztán mi lesz a Kisvárda FC-vel a birodalmát elbukó Seszták nélkül, főként ha a szezon végén kiesnek, az nehéz kérdés. De legalább abban a tekintetben nem kell aggódnunk emiatt, hogy mi lesz az ott játszó tehetséges magyar fiatalokkal.
(Borítókép: A kisvárdai Brana Ilic az OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott MOL Vidi FC - Kisvárda mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2018. július 21-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka)