Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos, Petrjak otthagyja a Fradit a Vidiért

2019. május 17., péntek 16:06

Hivatalosan is eldőlt a magyar klubfutballban már hetek óta tárgyalt tranfszer, és a Vidi – július 1-től már Fehérvár FC – játékosa lesz a mostani szezonban a Ferencvárosnál játszó ukrán játékos, Ivan Petrjak.

Petrjak, aki csak kölcsönben szerepelt az FTC-nél, végleg a Vidihez igazol a következő szezonra – vagyis a Fradi elnökének, Kubatov Gábornak nem sikerült betartania ígéretét, hiszen a múlt héten még azt mondta, amíg ő az elnök, a Fradi nem ad el játékost a Vidinek.

Petrjak ügyében a Ferencváros edzője, Szerhij Rebrov személyesen utazott el Ukrajnába, hogy a Sahtar képviselőivel tárgyaljon, de végül nem sikerült meggyőzni a csapatot az ukrán játékos megszerzéséről, Petrjak pedig a a Fradira vélhetően erősen ráígérő Vidi játékosa lett.

Hajnal Tamás korábban azt mondta az M4-nek, hogy Petrjak a pénzt választotta, pedig már majdnem megállapodtak vele - szóban ez már meg is történt -, amikor a Vidi még több pénzt adott neki, míg a Fradi vezérigazgatója, Orosz Pál annyit árult el, hogy Petrjak szájából olyan horribilis összeg hangzott el, amit ők nem tudtak és nem is akartak megfizetni. A Rangadó információ szerint ez az összeg akár havi 13 milliós fizetést is jelenthet.

A 25 éves játékos a szezonban 28 meccsen 6 gólt és 11 gólpasszt hozott össze.

petrjak

Rovatok