Index Vakbarát Hírportál

A Porto elnöke visszavonultatná Casillast, a kapus még kivár

2019. május 17., péntek 11:06

Frissítés: Iker Casillas Twitter-üzenetben reagált az O Jogo információira, amiben azt írta, hogy ha a visszavonulás mellett is dönt, azt szeretné majd saját maga bejelenteni, egyelőre pedig nincs mit mondania az ügyben.

Péntek délelőtt a portugál O Jogo sportlap írt arról, hogy Iker Casillas rövidesen bejelentheti visszavonulását, a lap állítólag erről a Porto elnökétől, Jorge Pinto da Costa Pintótól értesült, aki szerint Casillas már a szívrohama miatti kezelése után, a kórházból távozva jelezte, nem biztos, hogy folytatja a futballt. A spanyol válogatottal világbajnok és kétszeres Eb-győztes kapus május 1-jén, csapata edzésén kapott szívrohamot, emiatt bizonytalan a jövője.

A lap arról írt, hogy a május 20-án 38. születésnapját ünneplő Casillas marad majd visszavonulása után is jelenlegi klubjánál, a Portónál, ám azt egyelőre nem tudni, hogy milyen pozícióban folytatja a pályán kívül, de Casillas cáfolata miatt egyelőre az sem biztos, hogy visszavonul-e a következő szezon előtt.

A válogatottban és klubjaiban eddig több mint 1100 tétmeccsen védő Casillas a Real Madrid saját nevelése, 2015-ig náluk játszott, majd a Portóhoz igazolt. A spanyol válogatottban 1996-ban kezdett az U15-ös csapatban, majd 2000-ben a felnőtteknél is bemutatkozott, ahol összesen 167 meccsen védett.

A Real Madriddal ötszörös bajnok, kétszeres kupa- és négyszeres spanyol szuperkupa-győztes, háromszor nyert Bajnokok Ligáját, kétszer európai szuperkupát, két Interkontinentális Kupát, 2014-ben pedig klubvilágbajnok lett. A Portóval egy bajnoki címet és egy portugál szuperkupát nyert, de szombaton kis szerencsével újabb portugál bajnoki címmel gazdagodhat, ha a Portónak sikerül valahogy megelőzni a 2 ponttal jobban álló Benficát az utolsó fordulóban. Május 25-én pedig a portugál kupadöntőben is érdekelt lesz a Porto, ahogy szombaton, ott is a Sporting ellen játszanak.

A spanyol válogatottal 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert, abba az évben a vb legjobb kapusának is választották.

Rovatok