Index Vakbarát Hírportál

Még az angolokat sem érdekli az EL-döntő

2019. május 23., csütörtök 17:17 | aznap frissítve

Nagy valószínűséggel több ezer szék lesz üresen jövő szerdán Bakuban, az Olimpiai Stadionban. Több szponzor már napokkal ezelőtt jelezte, hogy köszöni, de nem kér a méregdrága utazási költségekből. Most pedig a két résztvevő, a Chelsea és az Arsenal is úgy döntött, hogy több ezer jegyet küld vissza.

Az angol futballdrukkerekről mondható el legkevésbé, hogy ne kísérnék el csapatukat bárhova, most mégis soknak bizonyult a csapatonkét kiosztott 6-6000 belépő. A két csapat kommunikációjában az áll, hogy a drukkerek nagy része nem hajlandó vállalni a 8000 kilométeres utat.

Az Arsenal azt közölte, mintegy 4000 szurkolója lesz ott Bakuban, ebből 3000-et Angliában értékesítettek, több mint 500-an Ázsiából és az Egyesült Államokból érkeznek majd.

A Chelsea-nél közölték, mindössze kétezer jegyet tudtak csak értékesíteni, és mivel a határidő már lejárt, a maradékot visszaküldik. Mindkét csapat közölte, bár mindent elkövettek, az Azerbajdzsánba érkező járatok magas költségei, illetve a korlátozott utazási lehetőség elrettentették a szurkolókat.

Rovatok