Index Vakbarát Hírportál

Utolsó pillanatos gól hozta a Sunderland drámáját

2019. május 27., hétfő 09:13

Drámai végjátékkal értek véget az angol harmadosztályú futballbajnokság, a League One idei küzdelmei, az utolsó meccsen, a harmadik feljutó helyért a Charlton Athletic és a Sunderland játszott, a hagyományoknak megfelelően, a Wembley-ben, 76 155 néző előtt.

A Sunderland, amely idén ünnepelte 140. születésnapját, és korábban hatszor lett angol bajnok (igaz legutóbb 1936-ben), két éve még a Premier League-ben szerepelt, de 2017-ben az utolsó lett, majd egy évvel később a Championshipben is a tabella végén zárt, így két idény alatt két osztályt zuhant.

Idén az 5. lett, így aztán osztályozhatott. Az első körben a Portsmouth-t búcsúztatták két meccsen, majd a döntő a Chartlonnal, amely a Doncaster ellen büntetőkkel jutott csak tovább. A Charlton 2007-ben szerepelt legutóbb az első osztáyban.

A meccs elején a Sunderland egy öngóllal szerzett vezetést, majd a Charlton a 35. percben egyenlített. Már mindenki a hosszabbításra készült, hiszen négy perc volt ráadás. A 94. percben aztán jött egy bal oldali beadás, amely után a fejest még mentették a védők, de azt a Charlton középhátvédje, a német Peter Bauer közelről bevágta.

A Chartlon mellett az alapszakasz bajnoka, a Luton Town, illetve a második helyen végzett Barnsley jutott fel. Az Athletic amúgy az alapszakaszban is a harmadik helyen végzett. A Premier League-be jutásért az Aston Villa-Derby meccset hétfőn 16 órától játsszák majd, szintén a Wembley-ben

A Charlton ezzel háromévnyi harmadosztályú szereplés után jutott eggyel feljebb. A londoni klubot 2014-ben vette meg az Újpest tulajdonosának, Roland Duchatelet édesapja. Ténykedése során a klub története mélypontját élte, anyagilag is csőd szélére sodródott. A szurkolók már odáig jutottak, hogy a Londonba lábát sem betevő belga tulaj, St. Triudenben lévő ingatlanát is megrongálták. A feljutás lehet, hogy némileg enyhít a feszültségen.

Rovatok