Hat év után újra a spanyol elsőosztályú futballbajnokságban játszik majd a Mallorca. A klub nagy feltámadást mutatott be, a Deportivo La Coruna ellen a párharc első meccsét 2-0-ra elveszítette, 3-0-s győzelemmel vágott vissza, miközben a teniszező Rafael Nadal is a lelátón szurkolt.
A Mallorca a 2012/13-as szezon végén esett ki a La Ligából, majd 2017-ben még lejjebb zuhant. Két év alatt küzdötte vissza magát a harmadosztályból a legjobbak közé.
Múlt hét csütörtökön tartották az osztályozó első meccsét, amit Deportivo La Coruna 2-0-ra nyert meg, a vasárnapi visszavágón viszont már a Mallorca irányított. A 21. percben Ante Budimir góljával csökkentette eggyel a különbséget, és ezután is veszélyes maradt. Salva Sevilla szabadrúgását csak bravúrral tudta védeni Dani Giménez kapus.
A második félidőben viszont már nem tudott védeni, Salva Sevilla betekerte a szabadrúgását. Ezzel 2-2- volt az állás összesítésben. Előbb a Deportivónak volt nagy helyzete, de elakadt a kapusban a lövés, majd a 82. percben Abdón Prats bombázott a kapuba 20 méterről, amivel 3-0 lett a Mallorcának. A Depor megmenthette volna még magát, de Pablo Marí fejese kapu mellé ment a hajrában.
A meccset 21 ezer néző követte a helyszínen, köztük Rafael Nadal is. A teniszező Mallorcán nőtt fel, a klub nagy szurkolója. A meccs után posztolt is egy fotót a pályára özönlő szurkolókról. „Erre nincsenek szavak. Első osztály. Hihetetlen érzés."
A La Ligába a Mallorca mellett a másodosztály első és második helyezettje az Osasuna és a Granada jutott fel.