Index Vakbarát Hírportál

A japán nők vb-kiesése a futball legnagyobb öngólja

2019. június 26., szerda 10:16

Hollandia jutott utolsóként a nyolc közé a női futball-vb-n, miután a 2-1-re legyőzte Japánt.

A hollandok korán vezettek, Lieke Martens negyedóra után oxizta kapura a labdát egy szöglet után, egy védő lábán kötényben megpattant, így a bal alsó sarokban köthetett ki, (1-0).

Japán gyorsan egyenlített egy szenzációsan ziccerig passzolt góllal, az akcióban volt egy mesteri elengedős csel is, a gólpasszos Ivabucsi mutatta be, mielőtt a gólszerző Hasegawának betolta a labdát (1-1). Gyönyörűen felépített akció volt közvetlenül a szünet előtt, a 43. percben.

A második félidőben Japán uralta a meccset, bemutatta azt a futballt, amit rajtuk kívül senkinek nem sikerül összehozni:

mindenféle egyénieskedés és szükségtelen cselezgetés nélkül járatták a labdát, szorult helyzetben sem rúgták el, az üres területekre futottak be és oda passzoltak.

Folyamatosan azt csinálták, ami a futball lényege, gondolkozva, amikor csak lehetett, egyből passzolva játszottak.

Teljesen beszorították a hollandokat, akik nem is tudtak velük mitkezdeni. A 80. percben egy sokadik felépített akció végén lécet lőttek a japánok, majd a holland kapus védett nagyot.

Nyolcaddöntő-eredmények és a negyeddöntős párosítások:


Hollandia-Japán 2-1 (1-1)
Olaszország-Kína 2-0 (1-0)

Norvégia-Anglia, csütörtök 21.00

Franciaország-Egyesült Államok, péntek 21.00
Olaszország-Hollandia, szombat 15.00
Németország-Svédország, szombat 18.30

Az európai csapat fizikai fölényét sem tudta kihasználni, pedig a japán nők átlagban minimum fél fejjel alacsonyabbak voltak a többnyire 170 centi körüli vagy fölötti hollandoknál.

Talán emiatt a fizikai hátrány miatt sem tudták befejezni az akciókat a japánok, tíz méterről sem tudtak védhetetlenül kapura lőni.

Csak a legvégén jött ki a szorításból Hollandia, és egy szöglet után nagy mázlival büntetőhöz jutott. 16 méteres lövés találta el úgy másfél méterről a japán védő karját, a bíró egyből befújta a 11-est. Nem volt természetellenes testhelyzetben, felemelve végképp nem a kar, a bíró videón is megnézte az esetet, és megerősítette döntését. Szigorú volt, persze a szabályok szerint megadhatta a büntetőt, a labda kezet ért.

A 90. percben Martens simán behelyezte, 2-1.

Az ötperces hosszabbításban a japánok még helyzetig eljutottak, de lövésig nem, a hollandok győztek, és negyeddöntőbe jutottak. Az eredménnyel a futball veszített, magasan a legjobban és legokosabban játszó csapatnak kellett haza mennie a tornáról. De a futball sajátossága, hogy nem mindig a jobb nyer, sőt.

A nap másik meccsén az olaszok 2-0-ra verték Kínát.

Rovatok