Index Vakbarát Hírportál

Élesebb volt, mint gondolnánk: brazil-argentin 2-0

2019. július 3., szerda 04:48

Kiváló meccs volt a Copa America első elődöntője, az elején még vagdalkozással, de a szünet után főleg pengés, gyors futballal. Messiék nem lőtték be a gólt, ami bennük volt, a brazilok igen.

A Copa Superclásicója, azaz a Brazília-Argentína rangadó kicsit lassan indult be, de aztán megmutatkozott, mekkora a rivalizálás a két ország között.

Az első 10 percben a brazilok uralták a mérkőzést, Messi, aki általában lassan kezd, 6 perc 40 másodperc után ért először labdába.

Az első veszélyes helyzet mégis egy argentinhoz fűződött, a szűrő Paredes majd' 40 méterről vállalkozott lövésre, nem is sokkal tévesztette el a jobb felsőt.

Az első brazil lehetőséghez - öt perc múlva, a 17. percben - a középhátvéd Foyth hibája kellett: elpasszolta a labdát, Gabriel Jesus kilépett, de a visszacsel után nem tudott lőni.

Nem úgy két perccel később. Az első félidő legjobbja, Dani Alves indult meg egy esernyővel a félpályánál, egy becsúszó embert rettentően megetetett az elhúzós csellel, majd jobbra, óriási üres területre tálalt Firminónak. A Liverpool-játékosnak sokat gondolkoznia nem kellett, Jesus olyan üresen maradt középen, hogy csak oda kellett rúgni a labdát. Megtörtént, a ManCity-futballista könnyedén helyezte be középről a ziccert.

Művészet lett volna kihagyni, a brazilok teljesen kisakkozták 1-0-ra vezettek a 19. percben.

Az argentinok mintha számoltak volna ezzel a góllal, elkezdtek sokkal jobban futballozni, úgy három éve először lehetett rajtuk látni, hogy akarnak valamit. A játék az volt, hogy Messi megjátszotta Lautarót vagy Agüerót, ők egyből visszatették neki a labdát, így lendületből hozhatta a Barca-sztár vagy tehette ki a szélekre.

Fél óra után majdnem egyenlítettek is, igaz, pontrúgás után. Messi csavarta Agüero fejére a labdát, az egyhetvenes csatár stukkolt, a labda Alisson kapuson már túljutott, de a lécről kifelé pattant.

Hat perc múlva Messi indult meg, mesterien játszotta meg ismét Agüerót, de a csatár kicsit habozott, így jobbösszekötőből leadott lövését Marquinhos blokkolta.

Természetesen a faultok sem hiányoztak a meccsről, a bíró Tagliaficónak és Acunának is sárgát adott, ahogy Dani Alvesnek is, mindegyik jogos volt. Csak Casemiro úszta meg, bár ő szabálytalankodott a legtöbbet, háromból két faultja erősen sárgásnak tűnt. A hazai pálya mintha kicsit a braziloknak kedvezett volna, ha lapokról volt szó.

Az első félidő tökéletes elegye volt az aprításnak és a briliáns megoldásoknak, és volt néhány kiemelkedő teljesítmény.

Az argentinoknál a jobbhátvéd De Paul volt talán a legjobb, de Lautaro és Messi is odatette magát, a braziloknál Dani Alves volt elemében és Coutinho, akire rá sem lehetett ismerni barcelonás önmagához képest.

A szünetben a brazilok cseréltek, Everton helyett jött Willian, de a játék nem változott, az argentinok erősebbek voltak, irányítottak. Lautaro lőtt kapásból, de pont középre, majd De Paul durrantott fölé középről, főleg az utóbbi volt nagy lehetőség.

A brazilok az 56. percben jutottak ziccerhez, Gabriel Jesus nagy cselei után Coutinho lépett ki, de megzavarták a lövés pillanatában, a tribünre rúgta a labdát.

Közvetlenül ez után

Messi lőtt nagy kapufát egy kapkodós brazil felszabadításból,

majd a középre rúgott labdájáról maradt le Agüero, a labda a gólvonaltól egy méterre gurult végig keresztbe, de senki nem ért bele.

Ekkor már nagy futball ment a pályán, gyorsak és pontosak voltak a játékosok olyan gyors cselekkel, amit tényleg csak a klasszisok tudnak.

A 65. percben ment végig a legszebb argentin támadás, Messi és Lautaro sarkazgattak egymásnak, a végén Messit akasztották, a bíró befújta a szabadot. Messi csavarását a 65. percben fogta meg a rövid felső előtt Alisson.

Ekkor már nagyon lehetett érezni, hogy Argentínának ennyi helyzetből már lőnie kellett volna egy gólt. Közelebb kerültünk ahhoz, hogy a brazilok még egy góllal eldöntsék, mint hogy az argentinok hosszabbításra mentenek.

A 66. percben Scaloni kapitány levitte a meccs egyik legjobbját, De Pault, nem csak emiatt, de öt perc múlva a brazilok be is rúgták azt a bizonyos másodikat. Gabriel Jesus indult meg, kicsit hosszan szöktette magát, de Pezzella nem volt elég határozott, nem tudta megállítani, Otamendi lepattant róla, a becsúszó Foythot meg visszacsellel - már a 16-oson belül - elfektette, aztán még annál is nagyobb helyzetbe hozta középen Firminót, mint az őt az első gólnál - 2-0.

Brazil vs Argentina 2-0 Copa America 3-7-2019

Argentína támadott, de sem Di María, sem a másik csere, Lo Celso nem bizonyult jó döntésnek, Agüero pedig hozzájuk szürkült, így egy sorfalról kipattanó Messi-szabadrúgásnál többre nem jutottak.

A braziloktól közben kidőlt már Marquinhos, majd Gabriel Jesus is, de könnyen lepörgették az utolsó negyedórát, és 2-0-ra megnyerték az elődöntőt.

Brazíliának újra bejött a Belo Horizonte-i stadion, a kezdés előtt négyből háromszor verték itt egy iksz mellett az argentinokat, most már ötből négyszer.

Ők vasárnap a döntőben játszanak a Chile-Peru meccs győztesével, szombaton Messiék csak a harmadik helyért.

(Borítókép: Philippe Coutinho és Lionel Messi küzd a labdáért. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary)

Rovatok