Index Vakbarát Hírportál

Hivatalosan is a negyedosztályba sorolták vissza Balogh olasz klubját

2019. július 13., szombat 15:57

Immár hivatalossá vált, hogy az egykor az olasz élvonalban is komoly csapatnak számító, az európai futballnak többek közt Cavanit és Dybalát is felfedező FC Palermo legfeljebb a negyedosztályú olasz labdarúgó-bajnokságban indulhat el az előttünk álló szezonban.

Az elmúlt három hétben a palermóiak még reménykedhettek benne, hogy az olasz szövetség (FIGC) elnézi a klubvezetőknek, hogy véletlenül (?) nem küldték el az illetékes bizottság részére a jogvesztőnek számító határidő előtt a másodosztályú induláshoz nélkülözhetetlen dokumentációt. De nem így történt.

A klubot egészen 2018-ig tulajdonló, legendásan kiszámíthatatlan és az edzőket követhetetlen tempóban cserélgető Maurizio Zamparini előbb a mennybe emelte a Palermo csapatát, majd a teljes káoszba és anyagi kilátástalanságba vezette a klubot, amit végül 10 fontért adott el 2018 decemberében angol befektetőknek, de akkor már a csapat helyzete lényegében menthetetlen volt.

Bár pénzügyi szabálytalanságok miatt májusban a harmadosztályba sorolták vissza a klubot, a szövetség fellebbviteli bizottsága végül enyhített az első fokú ítéleten, és 20 pont levonásával büntette csak az együttest, amely így a 11. helyen végzett és megőrizhette tagságát a másodosztályban.

A Football-Italia szombati híre szerint azonban a FIGC pénteken hivatalosan is feltöltötte a Palermo helyét a Veneziával, így utóbbi csapat indulhat a hamarosan rajtoló másodosztályú bajnokságban, míg a Palermo legfeljebb csak az amatőrök közt, a negyedik ligában.

Mindez annyiból érinti kellemetlenül a magyar labdarúgást, hogy az elmúlt szezonta ciprusi APOEL-nél kölcsönben eltöltő  Balogh Norbert játékjogának máig a Palermo a tulajdonosa.

Rovatok