Index Vakbarát Hírportál

Korhut: Meg kell hagyni, jól eltalált lövés volt

2019. október 13., vasárnap 20:48

A magyar válogatott Korhut Mihály góljával 1-0-ra verte Eb-selejtezőn Azerbajdzsánt. A balhátvéd a meccs után elárulta, hogy edzésen is gyakorolni szokta az ilyen távoli lövéseket. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint csapata büszke lehet a teljesítményére.

Az M4 Sport szerint Korhut 28 méterről, több mint 100 kilométer per órával lőtte gólját a tizedik percben. „Pont szeretem az ilyen labdákat, meg kell hagyni, jól eltalált lövés volt. Megtette a hatását a konditerem, az edzéseken is szoktam gyakorolni az ilyen lövéseket" – nyilatkozta Korhut.

A hátvéd az utolsó Eb-selejtezőn nem játszhat sárga lapja miatt. Azt mondta, érzése szerint nem ért sárga lapot becsúszása.

„Nem sikerült megszereznünk a második gólt, pedig legalább 4-5-ször betalálhattunk volna. A hozzáállással nem volt gond, az első perctől kezdve nagyon jó volt. Letámadással kezdtünk, sok labdát szereztünk, az első 30 percben szerintem át sem jöttek a térfelünkön, ekkor vagy három gólt szerezhettünk volna. Ma nagyon jól reagáltunk, agresszíven kezdtünk, de nem voltunk elég precízek a kapu előtt. Az erőfeszítés, az akarat 100 százalékos volt" – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány, aki még a horvátok elleni meccsre is visszautalt.

„Nagyon nagy nyomás alatt voltam. Lehet, hogy nem a miénk a legjobb csapat, nincs nálunk a világ legjobb játékosa, lehet, hogy nem én vagyok az edző, de míg a horvátok ellen szégyelltem magunkat, ma büszke vagyok. Elfogadom a horvát meccs utáni kritikákat, de Szlovákia ellen nagyon jó meccset játszottunk, ezt el kell ismerni."

Az azeri gólról is beszélt. „Még nem láttam a gólt, de valaki azt mondta szabályos volt, akkor szerencsések voltunk, de most mindenki elfelejti, hogy mi volt Szlovákia ellen, ahol a 80. percig jók voltunk." 

„Elég rosszat éreztem a kispadról, meg voltam keveredve, imádkoztam, hogy kéz, les vagy fault legyen, de nem láttam semmit" – mondta Szoboszlai Dominik. 

„Nem a legjobb meccsünket játszottuk, jobban be kell tartani az utasításokat, és akkor olyan meccsünk lesz, mint a szlovákok ellen. Nem tudatosan vettük vissza a tempót, de még ez sem lett volna baj, ha a támadásvezetésünk rendben van, nem volt már bennünk elég kraft, én is bírtam már jobban is" – nyilatkozta Szoboszlai. 

Rovatok