Index Vakbarát Hírportál

Szaúd-Arábiába viszik a spanyol szuperkupát, az állami tévé nem adja

2019. november 14., csütörtök 14:53

A spanyol közszolgálati televízió (RTVE) nem tesz ajánlatot a januári labdarúgó Spanyol Szuperkupa közvetítési jogaiért, mivel a négycsapatos tornát Szaúd-Arábiában rendezik.

Hétfőn jelentették be, hogy változik a Szuperkupa lebonyolítása, és bővül az eddigi kétcsapatos forma, és a házigazda a következő három évben a közel-keleti ország lesz. Az RTVE csütörtöki bejelentkezése szerint emberi jogi aggályok miatt nem pályáznak a dzsiddai torna jogaira, amelyen a kupában címvédő Valencia mellett a kupafinalista és bajnok FC Barcelona, valamint a La Liga második és harmadik helyezettje, a Real Madrid és az Atlético Madrid lesz érdekelt január 8. és 12. között.

Akár egy Clasico is lehet tehát.

A La Liga évi 40 millió euróval (13,3 milliárd forinttal) gazdagodik az együttműködési megállapodással.

Az Olasz Szuperkupa-mérkőzést már idén januárban is Dzsiddában rendezték, miután az olasz labdarúgóligával kötött szerződés értelmében öt év alatt háromszor is Szaúd-Arábiában találkozik a bajnok és a kupagyőztes. Olasz politikusok és az emberi jogi aktivisták mellett az Amnesty és a RAI szakszervezete már az előtt a találkozó előtt is tiltakozott.

Az arab ország kormánya nagyszabású médiakampány segítségével ismertette a közelmúltbeli reformokat, eltörölték a nők jogainak néhány korlátozását, azonban a reformokért küzdő aktivisták közül sokan továbbra is börtönben vannak.

Rovatok