Péntek este hétkor Magyarország-Uruguay barátságos meccsel nyitják meg az új magyar nemzeti stadiont, a Puskás Arénát. A gyepet egy nappal korábban kipróbálta mindkét válogatott. Riport az aréna első - nem hivatalos - eseményéről.
Nagy. Az egyik sarokból a pályára lépve ez az első gondolat, ami megfogja az embert, amint belép az új Puskás-stadionba, amit pénteken avatnak fel egy magyar-uruguayi barátságos mérkőzéssel. A médianap miatt lehetünk itt a hivatalos nyitás előtt, ami nem csak a tétmeccsek előtt van, az UEFA szigorú szabályai szerint ilyenkor is tart sajtótájékoztatót mindkét szövetségi kapitány, aki magával hoz egy futballistát is.
A magyaroknál Marco Rossi a fradis Varga Rolanddal érkezik, a középpályás lőtte az utolsó gólt a régi Puskásban öt évvel ezelőtt. „Szabadrúgás volt, kis köszönet a kapusnak is, nem volt túl életerős lövés" - emlékszik vissza Varga, és nagyon sportszerű, nem hallgatja el, hogy ez után volt még egy gól, de az öngól volt.
Rossi mondanivalójáról már szóltunk, nem számítottunk rá, az olasz edző szenvedélyes volt, mint mindig.
A többiek közben már a pályán vannak, a kapusok külön melegítenek, a mezőnyjátékosok két csapatban veszik birtokba a pálya közepét. Hiába ért véget a sajtótájékoztató, Rossi sehol, másodedzője dirigál, olaszul: „Dai, dai, dai" – "gyerünk, gyerünk, gyerünk", ez hangzik el tőle legtöbbször, folyamatosan. A srácok mennek is, jár az új Eb-labda, ez is pénteken mutatkozik be. (Egy eltévedt, visszarúgtam, szokatlanul keményre volt fújva.)
15 perc nyilvános a szabályok szerint, az MLSZ megengedő, 45 percig maradhatunk a pálya mellett. Letelik, ekkor érkezik meg csak Rossi, a komolyabb dolgok ez után történhettek.
Az uruguayiak ekkor még sehol, csak később érkeztek, váltani a magyarokat a gyepen. Közös nyújtással kezdenek, sprintekkel folytatják.
Itt az összes sztár, Luis Suárez a Barcából, Edinson Cavani a PSG-ből, Diego GodÍn az Interből, a fiatal Federico Valverde a Real Madridból, Diego Laxalt a Milanból, Bentancurt a Juventusból.
Cicázás jön, ez az, amit a Barcelonánál úgy hívnak, rondó, ők állandóan ezt csinálják, de egyérintővel, az uruguayiaknál más a rendszer, nagyobb a kör, hárman vannak bent középen, próbálják elvenni a labdát. Nekik nehéz, a körben állóknak könnyebb, mert bármennyiszer a labdához érhetnek, passzolhatnak körbe, de keresztbe is.
A kapusok náluk is külön vannak, a pálya másik oldalán. A galatasarayos Fernando Muslera és cseréje egymásnak dobálja a labdát, de különösen szívatósan. A dobó és a kapuvédő közé egy méternyi széles nejlont terítenek, ami a szemerkélő esőtől különösen csúszik. A dobó erre pattintja le a labdát teljes erőből, csavarva is. Nagyjából mintha vízilabdaedzésen lennének. Röhögés kíséri a gólokat, de meglepően sokat hárítanak mind a ketten.
Az uruguayi sajtófőnök nagyon kedves, de szigorú, mosolyogva közli, ők tartják a 15 percet, le kell mennünk. Tabárez kapitány csak pár perce érkezett, egy mankóval jár, 70 fölött van, rég óta betegeskedik. Náluk is akkor gyűlnek össze beszélgetni az edzővel, amikor mi távozóban vagyunk.
Szerencsére Suárez még szórakoztat kicsit, a kezdőkörben felpörgeti magának a labdát, és a levegőből rúgja kapura. Valverdének jön össze előbb a gól – ő a realos – de sokszor pattogva, nem túl erősen megy be a labda.
Suárez jön újra: saját térfél, felpörgetve, pattanás nélkül - gól, a labda a hálót érte először, csak aztán a füvet.
A Barca-futballista válaszolt a realosnak, reméljük, péntek este élesben nem így folytatják.