A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) júniusban jelentette be, hogy a Puskás Aréna november 15-i nyitómeccsét a kétszeres világbajnok Uruguay ellen játssza a válogatott. Az a válogatott, amelyik akkor éppen Azerbajdzsánban készült a kötelező győzelemre, és akkor még nem lehetett tudni, csak sejteni, hogy a novemberi felkészülési meccs után egy élet-halál meccs vár Marco Rossi csapatára Walesben.

Induljunk ki abból a pozitív alapállásból, hogy a válogatott tagjai most érzelmileg feltöltődnek, és majd kedden, amikor nagyon kell, Cardiffban olyan plusz jön elő a játékosokból, amiről nem is gondoltuk – sőt, talán még ők maguk sem sejtették –, hogy bennük van.

Ha a pénteki meccsnél maradunk, 65 ezer ember elé úgy kifutni, hogy semmilyen teher nincs a vállakon, igazából csak élvezniük kell a játékosoknak az atmoszférát, felemelő. Ilyen közeg előtt lehet jó meccset játszani, bár tagadhatatlan, és vélhetően már az első félidőben többször ki fog derülni, az ellenfél lényegesen képzettebb, gyorsabb, ügyesebb.

A védelem irányítója, Godín BL-döntőket játszott, Suárez BL-t nyert a Barcelonával 2015-ben, Cavani a PSG csatára, Valverde a most épülő Real kulcsembere lehet, hogy csak a legjobb játékosokat említsük. És akkor a juvés Betancur vagy az interes Vecino képességeiről még csak nem is beszéltünk.

Nem volt ez mindig így, hiszen az 1954-es vb-elődöntőn a hosszabbításban Kocsis Sándor két fejesével a mieink nyertek (4:2). Uruguay volt akkor a címvédő, az Aranycsapat egyik, ha nem a legnagyobb sikere az a győzelem. Londonban nyerni addig nem sikerült senkinek (6:3), de a vb-elődöntővel járó tét megsokszorozza a siker értékét, pláne, mert Puskás Ferenc sérülése miatt nem lehetett a pályán. Uruguay a 76. és a 86. percben egyenlített ki, a hosszabbításban egy zúgó kapufával kezdett, a hajrában Kocsis döntött.

Uruguay még nem nyert ellenünk, ezt elmondhattuk Brazíliáról is sokáig, mígnem 2004-ben a Puskás-stadionban 4-1 lett oda, és nem sok közünk volt a meccshez.

Akkor sem volt, most sincs igazi szurkolói elvárás, hiszen a tét nyomása majd kedden érkezik.

Nem lesz persze boldogtalan Marco Rossi, ha Nagy Ádám erőtől duzzadó, lendületes játékot mutat be sérülése után, ha mellette a középpályán Pátkai Máté jól szűri az ellenfél akcióit, és még a befejezésekhez is odaér. Az erővel azonban tartalékolni kell, mert kedden minden mozdítható energiára szükség lesz.

Rossinak nagyon okosan és precízen kell kimérnie a társulat erejét, Szalai Ádám várhatóan nem lehet ott az elejétől a végéig a pályán, ahogy Dzsudzsák Balázs sem. Mert valahol az mégiscsak előny, hogy az utolsó meccsre mi kvázi pihentebben megyünk, mint Wales, amelyik szombaton Bakuban lép fel. Bár a szlovákok elleni meccs előtt is csak felkészülési meccset játszott a válogatott, míg az ellenfél tétre menőt, az eredményt pedig ismerjük. (1-2)

Mivel Korhut Mihály eltiltás miatt nem játszhat kedden, neki szinte kötelező ott lennie a pályán az elejétől a végéig. A kapitány már jelezte, hogy a lovasberényi Nagy Zsoltnál nyilván nem lesz boldogabb ember, ha játszani fog, mert ő először a keret tagja, és a Puskás Akadémia jó szereplése irányította rá a figyelmet.

Elvárás azért mégiscsak van. Akik ott lesznek, nem akarják a nagy elődökhöz hasonlítani a mostaniakat, de egy szórakoztató, élvezhető meccset szeretnének látni, és szeretnének eltölteni egy kellemes estét az új stadionban.

(Borítókép: Huszti István / Index)