Index Vakbarát Hírportál

A Tottenham edzője bízik benne, hogy Kane játszhat a BL-döntőben

2019. május 24., péntek 13:24

Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur vezetőedzője optimistán nyiltakozott Harry Kane lehetséges játékával kapcsolatban a labdarúgó Bajnokok Ligája jövő szombati döntőjében.

Kane bokája még április 9-én a Manchester City elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén sérült meg, egy ön- és közveszélyes megmozdulás következtében. 

A londoni csapat argentin edzője azt mondta Kane állapotáról, hogy a tavalyi, oroszországi világbajnokság gólkirálya a gyógyulás utolsó szakaszában jár, ezért nagyon bízik benne, hogy pályára léphet a madridi döntőben a Liverpool ellen.

Pochettino úgy fogalmazott, reményei szerint a csatár a fináléban ismét a csapat segítségére lehet, akár kezdőként, akár csereként. Hozzátette, ha mégsem szerepelhet, akkor is ott lesz az öltözőben, hogy erkölcsi támogatást nyújtson társainak.

Az edző úgy elmondta, bár mindenki taktikai csatát vár, szerinte inkább az érzelmi tényezők játszanak majd meghatározó szerepet a döntőben.

Rovatok