Index Vakbarát Hírportál

Az angol válogatott legfontosabb csatára hónapokig nem játszhat

2020. január 9., csütörtök 18:46

Meg kell műteni Harry Kane-t, az angol válogatott és a Tottenham Hotspur futballistáját, és így legalább áprilisig nem játszhat, írta közleményében a klub.

Kane az újévi bajnokin sérült meg, a Southamtponnak talált be lesről, majd a combjához kapott, és levonult a pályára. A Spurt azt közölte, szalagszakadása van a játékosnak. 

A játékos kiválása a Tottenhamnek is nagy érvágás, de az angol válogatott is fontos játékosát veszíti el a hónapokra, éppen az Európa-bajnokság előtt. Kane kihagyja az Olaszország és a Dánia elleni márciusi barátságos mérkőzéseket is. 

Ha a várakozásoknak megfelelően el tudja majd kezdeni az edzéseket, az angol bajnokság hajrájára már visszatérhet. 

Borítókép: Harry Kane sérülése után lejött a pályáról az újévi Southampton–Tottenham-meccsen (Michael Steele/Getty Images)

Rovatok