Index Vakbarát Hírportál

Ronaldinhót előállították, mert hamis útlevelet használt

2020. március 5., csütörtök 10:14

Hamis útlevél használata miatt Paraguayban előállították Ronaldinhót, a brazilok aranylabdás labdarúgóját, írja az MTI.

A 39 éves, világbajnok játékos a vád szerint hamis dokumentumokkal lépett be a dél-amerikai országba. Őt és testvérét, Robertót egy hotelben állították elő. Helyi lapértesülés szerint a testvérpár nevére szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk.

„Csütörtök reggel lesz a meghallgatása” – mondta Euclides Acevedo belügyminiszter.

A brazil hatóságok 2018 végén vonták be Ronaldinho útlevelét, aki nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

Ronaldinho decemberben Magyarországon is járt, a harmadik teqball-világbajnokság egyik díszvendége volt.

frissítés:

Federico Delfino ügyész a csütörtöki meghallgatás utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a testvérpár brazil útlevelekkel hagyta el Sao Paulót, a paraguayiakat pedig saját elmondásuk alapján ajándékba kapták, amikor leszálltak a repülőről.

„Az előzetes vizsgálat megállapította, az útleveleken szereplő számok más személyekhez tartoznak” - mondta Delfino, majd hozzátette, hogy a hatóságok a dokumentumok mellett a Ronaldinhóék mobiltelefonjait is lefoglalták.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol egy gyermekeknek szóló jótékonysági programon venne részt.

Rovatok