Index Vakbarát Hírportál

Szabadlábra helyezték a volt Fradi-játékos megverésével gyanúsítottakat

2020. augusztus 12., szerda 15:24

A Fővárosi Főügyészség fellebbez Busai Attila bántalmazása ügyében, hogy letartóztatásba kerüljenek a Busait megverő gyanúsítottak, írja az ügyészség közleménye.

A megalapozott gyanú szerint két férfi, a korábban az MTK-ban, a Ferencvárosban és a Diósgyőrben futballozó Busai Attila és egy ismerőse 2020. augusztus 5-én, a délutáni órákban egy IX. kerületi étteremben szórakoztak, ahol szóváltásba keveredtek az étterem vezetőjével. Busaiék elhagyták a helyszínt, azonban az esti órákban visszatértek, és ismét szóváltás alakult ki köztük és az étterem vezetője között.

Az üzemeltető ekkor felhívta egy ismerősét, hogy segítsen ,,helyre tenni” a két férfit, akik hangoskodtak a szórakozóhelyen. Az ismerős megjelent egy másik férfival együtt, és társával a két sértettre támadt. Az étterem vezetője is az egyik sértett felé rúgott egy alkalommal. Busai barátja nyolc napon belül, Busai nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, mivel megalapozottnak látta a bizonyítás csalárd befolyásolásának veszélyét. A nyomozási bíró megállapította, hogy a gyanú megalapozott, az étterem vezetőjénél azonban még tisztázni kell az elkövetői minőségét és azt, hogy ez milyen körű. A rendőrség három férfit, a 28 éves K. Albertet, a 29 éves R. Endrét és a 30 éves N. Ádámot gyanúsítottként kihallgatta, és őrizetbe vételük mellett indítványozták a letartóztatásukat.

A bíróság azonban nem osztotta az ügyészség álláspontját abban a kérdésben, hogy a bizonyítás veszélyben van, ezért szabadlábra helyezte a gyanúsítottakat.

A döntés ellen az ügyészség fellebbezett a letartóztatás elrendelése érdekében.

Busai a noizz.hu- nak azt nyilatkozta az esetről, hogy azért ment vissza az étterembe, mert az ismerőse ott felejtette a sapkáját, egy perce sem voltak ott, amikor kapucnis alakok leütötték. Nem történt szóváltás, védekezni sem volt lehetősége. „Én azonnal eszméletemet vesztettem és a földre kerültem. A barátom szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta és el tudott menekülni” – mondta Busai, aki szerint megrendelésre érkeztek a támadók, azt viszont nem tudja, hogy miért akarták őt megverni.

Az elmondása szerint legalább hat hétig tart majd a felépülése, a támadás miatt egy jó munkalehetőségtől is elesett. Nem tudja, hogyan áll a nyomozás, a rendőrök még nem hallgatták ki, mert sérülései miatt nem tud beszélni, mondta az újságnak.

Július végén a 444 írta meg, hogy Busai Völgyi Dániellel együtt a svéd harmadosztályú Nyköpinghez igazolt. A Dagens Nyheter nevű svéd újság nem sokkal később megírta, hogy a csapat új szponzora, amely a magyar játékosokat is közvetítette a klubhoz, kapcsolatban állhat a nemzetközi bundabotrány egyik alakjával, a Magyarországon élő szingapúri Wilson Raj Perumallal. A svéd lap cikke után a svéd futballszövetség nem engedélyezte Busai és Völgyi szerződtetését, annak ellenére sem, hogy a Nyköping marasztalta volna őket.

Rovatok