Index Vakbarát Hírportál

Az UEFA engedi, hogy legyenek nézők a Bayern–Sevilla Szuperkupa-döntőn a Puskás Arénában

2020. augusztus 25., kedd 14:44

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága kedden úgy határozott, hogy szeptember 24-én a Bayern München–Sevilla Szuperkupa-döntőt korlátozott számú néző előtt rendezik meg a budapesti Puskás Arénában.

Az UEFA közleménye szerint a több mint 67 ezer néző befogadására alkalmas stadion 30 százalékos kapacitásával, vagyis nagyjából húszezer néző előtt rendezhetik meg a döntőt.

Az európai szövetség a Szuperkupa-döntőn vizsgálja meg, hogy milyen hatása van annak, ha korlátozott számban, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett szurkolók is megtekinthetik a nemzetközi találkozókat. Az UEFA megerősítette: ettől eltérő döntésig minden más nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.

Bízunk benne, hogy a budapesti Szuperkupa-döntő lesz az első lépés ahhoz, hogy a nemzetközi mérkőzéseket ismét szurkolók előtt rendezhessük meg. Szorosan együttműködve dolgozunk a magyar szövetséggel és a magyar kormánnyal azon, hogy biztosíthassuk a résztvevők és a szurkolók egészségének megóvásához szükséges intézkedéseket

– fogalmazott az európai szövetség közleményében Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke. A magyar szurkolók jegyvásárlási lehetőségeiről az UEFA hamarosan tájékoztatja a magyar szövetséget, írja az MLSZ honlapja.

Rovatok