Index Vakbarát Hírportál

Kisorsolták a Nemzetek Ligája négyes döntőjének párosítását

2020. december 3., csütörtök 18:32

Olaszország Spanyolországgal, a világbajnoki címvédő Franciaország pedig a vb-bronzérmes Belgiummal találkozik a labdarúgó Nemzetek Ligája Olaszországban megrendezendő négyes döntőjének elődöntőjében, jövő októberben.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága csütörtökön döntött arról, hogy a mérkőzéseket Torinóban és Milánóban játsszák majd 2021. október 6-án és 7-én, 

a harmadik helyért kiírt összecsapásra, valamint a fináléra pedig október 10-én kerül sor.

A francia-belga mérkőzés a 2018-as oroszországi világbajnokság egyik elődöntőjének "visszavágója" lesz.

A Nemzetek Ligája első döntőjét tavaly júniusban az Európa-bajnoki címvédő portugálok nyerték hazai környezetben, ezúttal azonban ők nem jutottak be a legjobb négy közé.

(MTI)

Rovatok