Index Vakbarát Hírportál

Pirlo: Az én munkám tovább tart a mostani idénynél

2021. március 10., szerda 09:27

Andrea Pirlo, a Juventus vezetőedzője nem aggódik az állásáért, annak ellenére, hogy csapata hazai pályán nem tudta kiharcolni a továbbjutást az emberhátrányban játszó Porto ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

„Nem tudom, hogy Sarrit a BL-kiesés miatt rúgták-e ki. Viszont jelenleg én vagyok a Juventus edzője és én egy hosszú távú projekten dolgozom, mely tovább tart a mostani idénynél" – mondta a hosszabbítással zárult mérkőzést követően Pirlo, aki tavaly augusztusban váltotta Maurizio Sarrit a kispadon, azok után, hogy a csapat a mostanihoz hasonlóan, idegenben lőtt kevesebb gólja miatt kiesett a BL-nyolcaddöntőben.

A fiatal játékosaink nagy tűzzel és odaadással játszottak. Ők meccsről meccsre fejlődnek, nem érheti őket kritika a mai játékukért. Amikor két mérkőzésen elkövetsz négy óriási hibát, akkor kieshetsz.

A torinói együttes az idegenbeli 2–1-es vereséget követően hazai pályán is hátrányba került, a második félidőben azonban gyorsan egyenlített, majd már emberelőnyben fordított, de a harmadik, továbbjutást jelentő találatot nem tudta megszerezni. A hosszabbítás vége előtt nem sokkal pedig egy távoli szabadrúgásból a Porto ismét eredményes volt, amire hiába jött a gyors válasz, a továbbjutáshoz egy negyedik gólra is szüksége lett volna a csapatnak.

„Korábban nem fordult elő, hogy a sorfalban álló játékosok kifordultak volna a rúgásnál. Talán azt gondolták, túl távoli a szabadrúgás, nem érezték, hogy komoly veszélyt jelentene" – beszélt az olasz edző a duplázó Sergio Oliveira 115. percben, a szétrebbenő sorfal alatt elsuhanó lapos lövéséről, ami megpecsételte tanítványai sorsát.

A meccs után Pirlo igyekezett nyugalmat sugározni és a jövőbe tekinteni, játékosai viszont nagyon letörtek voltak.

Óriási csalódottságot és keserűséget érzek, nem tudok mit mondani

– nyilatkozta a rendes játékidőben duplázó Federico Chiesa. – "Vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, és szerintem megérdemeltük volna a továbbjutást. Minden nyerőlap a kezünkben volt, de nem mutattuk meg mindet. Igazán csak a második félidőben játszottunk jól, de majdnem sikerült. Teljesen lényegtelenné váltak a góljaim, a játékom, mert nem nyertünk vele semmit."

Amíg olasz oldalon nagy volt a keserűség a lefújást követően, addig a Porto játékosai önfeledten ünnepeltek a szakmai stábbal együtt.

„Szenvedtünk, de így is többször nehéz helyzetbe tudtuk hozni a Juventust. Igazi csapat voltunk ma. Gratulálok a játékosaimnak, fantasztikus munkát végeztek" – kommentálta az összecsapást Sergio Conceicao, a Porto trénere.

Ez a két mérkőzés kiemelt fejezetet kap a klub történelemkönyvében. A kiállítás után megmutattuk a Porto igazi DNS-ét.

(MTI)

Rovatok