Index Vakbarát Hírportál

A Honvéd megtréfálta a Puskás Akadémiát

2021. február 27., szombat 18:51

A Budafok legyőzte a Kisvárdát, a Puskás Akadémia pedig 2–1-re kikapott otthon a Honvédtól a labdarúgó NB I 23. fordulójában.

Az előző fordulóban a Budafok és a Kisvárda is kikapott, de hét közben mindkét csapat negyeddöntőbe jutott a kupában, így pozitív élménnyel várta az összecsapást. Sok volt a szabálytalanság a találkozó elején, emiatt töredezetté vált a játék. Lendületesebben kezdett a Kisvárda, negyedóra elteltével azonban a Budafok birtokolta valamivel többet a labdát. Ugyanakkor nem alakulhatott ki folyamatos játék, mert sok passz pontatlan volt, talán az erős szél miatt is. Kevés helyzet alakult ki az első félidőben, melyben a vendégcsapat állt közelebb a gólszerzéshez.

A szünet után is jórészt a mezőnyben folyt a játék, sokáig egyik csapat sem jelentett különösebb veszélyt a kapura. Aztán a félidő közepén bő egy perc alatt eldöntötte a mérkőzést a Budafok: előbb Ihrig-Farkas Sebestyén a 16-os jobb oldaláról, az alapvonal közeléből emelt át a kapuson, majd Kovács Dávid lőtt távolról pontosan. Jobb helyzetkihasználása miatt a hazai csapat megérdemelten gyűjtötte be a három pontot (2–0).

A nap második meccsén a sorozatban öt sikert aratva már második Puskás Akadémia az utolsó előtti Honvédot fogadta, és ennek megfelelően vezetést is szerzett bő negyedóra játék után, Knezevic volt eredményes (1–0). A kispestiek nem adták fel, Gazdag fejesével egyenlítettek, sőt, a második félidőben mentek előre a győztes gólért is, Gazdag pedig büntetőből ezt meg is szerezte (1–2).

A felcsútiak vereségével a Ferencváros továbbra is 14 ponttal vezet, miközben egy meccsel kevesebbet játszott a trónkövetelőnél, a Honvéd pedig négy nyeretlen meccs után először győzött.

NB I

23. FORDULÓ

Budafoki MTE–Kisvárda Master Good 2–0 (Ihrig-Farkas 69., Kovács D. 70.)

Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 1–2 (Knezevic 18., ill. Gazdag 33., 72. – 11-esből)

MTK Budapest–Ferencvárosi TC 2–2 (Nagy Zs. 55., Varga R. 60. – 11-esből, ill. Zubkov 1., 23.)

Az állás: 1. Ferencváros 54 pont, 2. Puskás Akadémia 39, 3 MTK 34, 4. Fehérvár 33 (22), 5. Paks 32 (22), 6. Mezőkövesd 31, 7. Kisvárda 31, 8. Budafok 26, 9. Zalaegerszeg 25 (22), 10. Újpest 25 (22), 11. Honvéd 25, 12. DVTK 21

(MTI/Index)

Rovatok