Index Vakbarát Hírportál

A végső árulás, futballellenes akció – reakciók a Szuperligára

2021. április 19., hétfő 11:25

Hétfőre virradóra megalakították az Európai Szuperligát, amelynek egyelőre 12 európai topklub a tagja. A résztvevőket leszámítva viszont általánosságban negatív kritikákat kapott a liga életre hívása. 

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson úgy véli, hogy a tervek „rendkívül károsak a futball számára”, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök pedig üdvözölte, hogy a Ligue 1-klubok megtagadták a csatlakozást.

Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy kiáll a Szuperliga létrehozása ellen.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közös közleményt adott ki az angol (FA), az olasz (FIGC) és a spanyol (RFEF) szövetséggel, valamint a Premier League-gel, a Serie A-val és a La Ligával arról, hogy egységesek maradnak, és minden lehetséges erővel fellépnek, hogy megakadályozzák a szétszakadást.

Az Európai Klubszövetség (ECA) határozottan ellenzi az új bajnokságot, a Futballszurkolók Egyesülete szerint pedig

a tetteket semmi más nem motiválta, csakis a cinikus kapzsiság.

Számos korábbi futballista is szót emelt az új kezdeményezés ellen. A Liverpool és a Tottenham korábbi középpályása, Danny Murphy a BBC-nek arról beszélt, hogy a tervek „lelketlennek tűnnek”, Gary Neville a Sky Sportnak „teljes undorról” beszélt, utóbbi volt manchesteri csapattársa, Rio Ferdinand pedig a BT Sportnak azt mondta, hogy a

javaslat a szurkolókat károsítja leginkább.

„A végső árulás”

Érdekesség, hogy a hat alapító PL-klub (Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham) szurkolói csoportjai is elítélik a Szuperligát.

A liverpooli Spriot of Shanklyt „megdöbbentette” az amerikai bázisú Fenway Sports Group (FSG) tulajdonoscsoport döntése.

Az FSG figyelmen kívül hagyta a szurkolókat a könyörtelen és kapzsi pénzhajszolása miatt. A futball a miénk, nem az övék. A klubunk a miénk, nem az övék.

A Chelsea-nél még tovább mentek, megbocsáthatatlan bűnnek nevezték az akciót.

A futballszurkolók a világon átélhették a végső árulást.

Az Arsenalnál sem finomkodtak a klub csatlakozását illetően:

Az Arsenal mint sportintézmény halála.

A manchesteriek sem támogatják, a Citynél a „játék hagyományai felé mutatott zéró tiszteletről”, a Unitednél „futballellenes akciónak” írták le.

A Tottenhamnél is a pénzkérdést vették elő:

Az ESL egy olyan koncepció, amelyet a kapzsiság és az önérdek vezérel, az általunk nagyon szeretett játék belső értékeinek rovására.

Ön szerint jó ötlet az Európai Szuperliga?

  • 16187
    Nem
  • 11202
    Igen
  • 7828
    Most még nem tudom eldönteni

(Borítókép: Chelsea-szurkolók 2018. november 11-én Londonban. Chloe Knott – Danehouse / Getty Images Hungary)

Rovatok