Index Vakbarát Hírportál

„Veszélyben a futball” – „van, amit pénzzel nem lehet megvenni”

2021. április 20., kedd 10:58

Mostanra alighanem mindenki képbe került már azzal, hogy 12 európai topegyüttes, az angol Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham hatos, a spanyol Atlético Madrid, Barcelona, Real Madrid trió, valamint az olasz Inter, Juventus, Milan hármas vasárnap éjjel bejelentette a Szuperliga megalapítását, a hétfői eseménycunami legfontosabb eseményeit pedig e helyütt foglaltuk össze olvasóinknak. 

Azt nehéz lenne állítani, hogy a tervezet osztatlan sikert aratott, rengeteg korábbi játékos és neves edző szólalt fel a liga ellen, a hangulat pedig azóta sem javult.

David Beckham Facebook-oldalán állt ki a szurkolók és a labdarúgás hagyományai mellett:

Olyasvalaki vagyok, aki imádja a futballt. Amióta az eszemet tudom, az életem része volt. Szerettem szurkoló kisgyerekként, és még most is a sportág rajongója vagyok. Korábbi játékosként, jelenlegi tulajdonosként tudom, hogy a mi sportunk semmit nem ér szurkolók nélkül. Szükségünk an arra, hogy a futball mindenkié legyen. Hogy igazságos legyen, és az érdemeken alapuló verseny legyen. Hacsak nem védjük meg ezeket az értékeket, szeretett játékunk veszélyben van

Vilmos cambridge-i herceg Twitter-oldalán emelt hangot a Szuperliga ellen:

„Most minden eddiginél jobban meg kell védenünk az egész futballtársadalmat – a legalacsonyabb szinttől a legmagasabbig –, valamint a verseny és a tisztesség alapvető értékeit. Osztom a szurkolók aggályait a javasolt Szuperligával kapcsolatban, és amiatt a kockázat miatt, amit szeretett játékunknak okozhat.”

A jelenlegi játékosok sem mennek szó nélkül a tervezet mellett, Mesut Özil ekképpen szólalt fel közösségi oldalán:

A gyerekek úgy nőnek fel, hogy arról álmodoznak, hogy világbajnokságot és Bajnokok Ligáját nyernek, nem valami Szuperligát. A nagy meccsek szépsége, hogy évente csak egy-kétszer történik meg, nem pedig minden héten. Nagyon nehéz megérteni a világ futballrajongói számára ezt a változást.

A Wolverhampton portugál szélsője, Daniel Podence Instagram-felületén állt ki a Bajnokok Ligája mellett, a kommentek között pedig a Manchester United-sztár Bruno Fernandes éltette honfitársa gondolatait:

A labda. A himnusz. Az álom. A Zidane-kapáslövés… Kaká szólója… Az athéni Liverpool [itt valószínűleg az isztambuli fordításra gondolhatott, mert két évvel később, Athénban már a Milan örülhetett a felek BL-döntőjén – a szerk.]… Solskjaer barcelonai gólja… Cristiano Ronaldo és Seedorf [BL-győzelmei]… Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudunk megvenni pénzzel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Podence

* *

(@podence) által megosztott bejegyzés

A korábban az Arsenal és az Inter alkalmazásában is álló Lukas Podolski nem tudta visszafogni dühét.

Őrült hírre ébredtem. A meggyőződésemmel szembeni sértés ez: a labdarúgás a boldogságról, a szabadságról, a szenvedélyről, a szurkolókról szól, és a játék mindenkié. Ez egy undorító, igazságtalan projekt, és csalódott vagyok, amikor látom a bevont klubokat. Harcoljunk ez ellen!

A Liverpool korábbi védője, Dejan Lovren szerint közel a vég.

„A futball a közeljövőben a teljes összeomlás szélére kerül. Senki sem gondol a nagyobb képre, csak a pénzügyi oldalra. Még mindig hiszem, hogy meg tudjuk oldani ezt a kellemetlen helyzetet.”

A korábban az MU-nál, a Villarrealnál és a Fiorentinánál is játszó Giuseppe Rossi kicsit erősebb hangot ütött meg.

Ki gondolja még, hogy ez a Szuperliga-lósz.r egy vicc? Remélem, a világon minden futballszurkoló felismeri, mennyire kártékony ez a játékunk számára.

Ön szerint jó ötlet az Európai Szuperliga?

  • 16187
    Nem
  • 11202
    Igen
  • 7828
    Most még nem tudom eldönteni

(Borítókép: David Beckham és Ryan Giggs a Manchester United 1999-es BL-győzelme után – John Peters / Getty Images)

Rovatok