Index Vakbarát Hírportál

Eljárás indult Ryan Giggs ellen, nem ülhet le a kispadra az Eb-n

2021. április 23., péntek 18:44

Családon belüli erőszak vádjával eljárás indult a walesi labdarúgó-válogatottat irányító Ryan Giggs ellen – közölte angol-walesi főügyészség (CPS) hivatalos honlapján. Ezzel egy időben a Walesi Labdarúgó-szövetség (FAW) bejelentette, hogy a nyári Európa-bajnokságon Giggs nem ülhet le a nemzeti csapat kispadjára.

Az Indexen is beszámoltunk róla, hogy tavaly novemberben őrizetbe vették Ryan Giggset, akit családon belüli erőszak gyanúja miatt bevittek az őrszobára. Nem sokkal később óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Most azonban eljárás indult ellene, a CPS közleménye szerint kétrendbeli könnyű testi sértéssel vádolják.

A 46 éves edző a vádirat szerint könnyű testi sértést követett el egy harmincas, valamint egy húszas éveiben járó nővel szemben is. A bíróságon április 28-án kell megjelennie.

A walesi szövetség időközben bejelentette, hogy a nyári Európa-bajnokságon nem Ryan Giggs irányítja a válogatottat, hanem asszisztense, Robert Page, akinek munkáját Albert Stuivenberg segíti. A FAW kivizsgálja az esetet, és később hoz döntést Giggs sorsáról.

A szövetségi kapitányi tisztséget 2018 januárja óta betöltő Giggs közleményt adott ki az eljárás indítása után.

Tiszteletben tartom a jogi eljárást és tisztában vagyok a vádak súlyával. Ártatlannak fogom vallani magam, és tisztázni fogom a nevem a bíróságon. Robert Page-nek, a stábnak és a játékosoknak sok sikert kívánok az Európa-bajnokságra!

Wales az A-csoportban szerepel a kontinenstornán Törökországgal, Olaszországgal és Svájccal, első mérkőzését utóbbi ellen vívja június 12-én Bakuban.

Rovatok