Index Vakbarát Hírportál

Romelu Lukaku visszatér a Chelsea-hez

2021. augusztus 7., szombat 19:24

A Chelsea közel áll ahhoz, hogy másodszor is szerződtesse Romelu Lukakut – írja a BBC.

A 28 éves belga csatár 2011-ben került a londoniakhoz az Anderlechttől, majd csupán 15 tétmérkőzés – és két kölcsönben töltött idény – után az Everton átigazolta, ahonnan a Manchester Unitedhez, majd az Internazionaléhoz ment.

A kör pedig bezárulni látszik, a Bajnokok Ligája címvédője ugyanis megállapodott az Interrel a 97,5 millió fontos – 40,7 milliárd forintos – vételárról, amellyel a második legdrágább futballista lesz Angliában.

Ennél többet csak a Manchester City fizetett egyetlen játékosért, mégpedig Jack Grealishért 100 millió fontot a napokban.

Lukaku a nyár elején még arról beszélt, hogy szívesen maradna az Internél – amelyet 24 góllal segített 11 év várakozás után bajnoki címhez –, ám azóta megváltoztatta a véleményét, és örömmel csatlakozna ismét a Chelsea-hez, és már csak néhány részletet kell a helyére tenni, hogy hivatalos legyen az átigazolás.

Az angol együttes befejező csatárra vadászott az átigazolási szezonban, és miután a Borussia Dortmund kijelentette, hogy biztosan nem válik meg a 21 éves Erling Braut Haalandtól a nyáron, Lukakura fordították minden figyelmüket, aminek meg is lett az eredménye.

Rovatok