Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai góllal és győzelemmel tette le a névjegyét a Lipcsében

2021. augusztus 7., szombat 17:37

Szoboszlai Dominik végre tétmérkőzésen is bemutatkozott az RB Leipzigben, és mindössze három percet kellett arra várni, hogy bevegye az ellenfél kapuját.

A lipcseiek a másodosztályban szereplő Sandhausen vendégeként léptek pályára a Német Kupában, méghozzá három magyarral a keretben. Gulácsi Péter természetesen a kapuban kapott helyet, Willi Orbán a védelem tengelyében, a télen a Salzburgtól szerződtetett Szoboszlai Dominik pedig a kispadon.

A vendégcsapat nem hagyott sok kérdést a továbbjutást illetően, és már a 19. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott hátvédjének köszönhetően.

A szünet előtt Amadou Haidara növelte az előnyt, a 60. percben pedig Christopher Nkunku már a harmadik lipcsei gólt szerezte.

A 78. percben pedig eljött a várva várt pillanat, és Jesse Marsch vezetőedző a pályára küldte Szoboszlait a második gólt szerző Haidara helyett.

A húszéves magyar középpályás hamar le is tette a névjegyét. A jobb oldalon Hvang Hi Csan indult meg a 81. percben, remekül tette középre a labdát Szoboszlai elé, aki elvitte a kapus mellett, és az üres kapuba gurított

 – vagyis az első lipcsei tétmérkőzésén mindössze három percet kellett várni arra, hogy betaláljon.

A középpályás ezt megelőzően legutóbb 2020. december 20-án játszott tétmérkőzést, tehát 231 napot kellett várnia, mivel szeméremcsont-gyulladása miatt a teljes tavaszi szezont ki kellett hagynia, így a nyári Európa-bajnokságról is lemaradt.

Most viszont visszatért, és remélhetőleg ott folytatja, ahol Salzburgban abbahagyta.

A Leipzig végül 4–0-ra győzött, és bejutott a Német Kupa legjobb 32 csapata közé.

(Borítókép: Szoboszlai Dominik (17) ünnepli első lipcsei gólját. Fotó: Uwe Anspach / Getty Images)

Rovatok