Index Vakbarát Hírportál

Hiányoznak a nagyágyúk a PSG keretéből, de van egy nagy visszatérő

2021. október 15., péntek 13:32

Súlyos térdsérüléséből felépülve a spanyol Juan Bernat több mint egy év után ismét bekerült a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának meccskeretébe – írja az MTI.

A klub pénteki közlésében kiemelte: a 28 éves balhátvéd az elmúlt hetekben már a csapattal együtt készülhetett, és azzal, hogy játékra alkalmas állapotba került, posztját illetően versenyhelyzetet teremt a portugál Nuno Mendesszel, ami jó hír Mauricio Pochettino vezetőedző számára.

Bernat 2018 nyarán a Bayern Münchentől érkezett a PSG-hez, amelyben 76 tétmérkőzésen hatszor volt eredményes, öt alkalommal a Bajnokok Ligájában.

LEGUTÓBB 2020. SZEPTEMBER 16-ÁN JÁTSZHATOTT, AMIKOR A METZ ELLENI BAJNOKI ÖSSZECSAPÁSON ELSZAKADT A BAL TÉRDSZALAGJA.

A PSG-nek ugyanakkor nélkülöznie kell azokat a dél-amerikai légiósait, akik csütörtökön még hazájuk képviseletében világbajnoki selejtező-mérkőzésen voltak érdekeltek, így nem játszhat az argentin Lionel Messi, Angel di María, Leandro Parades, valamint a brazil Neymar és Marquinhos sem. A 22-es meccskeretből szintén hiányzik a kapus Keylor Navas, aki Costa Rica szerda esti vb-selejtező összecsapásán szenvedett izomsérülést.

A bajnokságban éllovas párizsiak a tizedik forduló nyitómérkőzésén a tabellán negyedik Angers gárdáját fogadják péntek este 21 órai kezdettel.

(Borítókép: A visszatérő Juan Bernat és a hiányzó Neymar. Fotó:  Clive Rose / Getty Images )

Rovatok